Szabadtéri kiállítással emlékeznek a romániai forradalom vásárhelyi áldozatára

Kultúra, 2020.12.22

Szabadtéri kiállítással emlékezik az Emlékpont Tóth Sándorra, az 1989. decemberi temesvári népfelkelés és a román forradalom magyarországi áldozatára - tájékoztatta a közgyűjtemény kedden az MTI-t.

Harmincegy évvel ezelőtt, december 23-án hajnalban lőtték agyon az aradi Maros-hídon Tóth Sándor hódmezővásárhelyi gépkocsivezetőt, aki a temesvári kórháznak szánt segélyt szállította.

Az Emlékpont Lehel utcai udvarán elhelyezett három nagyméretű molinón korabeli felvételek és rövid történelmi áttekintés mutatja be a temesvári népfelkelés előzményeit és kitörését, Hódmezővásárhely polgárainak önzetlen segítségét, valamint Tóth Sándor mártíriumát. A negyvennégy évesen elhunyt, háromgyermekes családapa emlékezete testvérvárossá kapcsolta Aradot és Hódmezővásárhelyt.

A közgyűjteményt fönntartó hódmezővásárhelyi önkormányzat tervei szerint Tóth Sándor Avia típusú teherautóját - amelynek kormánya mögött ülve a halálos lövés érte a vásárhelyi tehertaxist - hamarosan fölújítva, megbecsült történelmi relikviaként állítják ki az Emlékpont udvarán.

Hódmezővásárhely a temesvári felkelés 1989. december 17-i kirobbanásától kezdve élénk figyelemmel és nagy együttérzéssel követte az események alakulását. December 22-én Romániáért, Erdélyért címmel tartottak adománygyűjtést a temesvári felkelés megsegítése céljából a vásárhelyi Kossuth téren. A helyben összegyűlt adományokból még aznap este egy segélykonvoj indult Arad érintésével az ostromlott Temesvárra. Az egyik gépkocsit Tóth Sándor vezette.

December 23-án hajnali 2 órakor az aradi újhíd feljárójánál érte a halálos lövés a gépkocsivezetőt. A vásárhelyi mártír holttestét december 27-én hozták haza, temetésére 1990. január 3-án került sor, százak kísérték utolsó útjára a férfit, akit a romániai forradalom egyetlen magyarországi áldozataként tartanak számon.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!