Szász János rendezi a Nándorfehérvár hőseiről készülő történelmi filmet

Kultúra, 2018.09.13

Szász János rendezi a Nándorfehérvár hőseiről készülő történelmi filmet, amelynek gyártás-előkészítését 91 millió forinttal támogatja a Magyar Nemzeti Filmalap.

Szász János rendezi a Nándorfehérvár hőseiről készülő történelmi filmet Ferenczy Gábor és Tőzsér Attila (A martfűi rém, Ernelláék Farkaséknál, Megdönteni Hajnal Tímeát) producerek Hegedűs Bálint (Kincsem, Liza, a rókatündér) forgatókönyvíróval közösen mintegy két éve fejlesztik Az utolsó bástya című filmtervet. A nemrég elkészült forgatókönyvvel az alkotók Szász Jánost (Woyzeck, Witman fiúk, A nagy füzet) kérték fel rendezőnek és a filmtervvel pályáztak a filmalaphoz - olvasható a Magyar Nemzeti Filmalap közleményében.

Szász János az MTI-nek csütörtökön elmondta: nagyon megtisztelő volt számára, hogy rá gondoltak. "Nem volt bennem egy pillanatra sem kétség, hogy ne vállaljam el. Elolvastam a forgatókönyvet, amit nagyon izgalmasnak találtam" - tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy az 1456-os nándorfehérvári viadal a magyar történelem talán legdicsőségesebb fejezete. A modern eszközökkel készülő film a nándorfehérvári ostrom alatt játszódik egy olyan korban és légkörben, amelyben a szereplők tudják, hogy bármelyik pillanatban meghalhatnak hazájukért. Mint mondta, korosztályt és felfogást tekintve is széles közönségnek szóló, nagy formátumú filmet szeretnének készíteni.

Szász János ezúttal közönségfilmet készít. "A szerzői film rendezője a közönségnek csak egy bizonyos rétegével találkozik. Régóta vágytam arra, hogy rengeteg embernek mesélhessek. A történettel lehetőségem nyílik arra, hogy ez az álom megvalósuljon" - magyarázta.

A rendező szerint ezzel az alkotással megteremthetők végre azok az elképesztő erejű magyar hősök, akikről sokféle feltáratlan, egymásnak sokszor ellentmondó életrajzi adat maradt fenn, mint például Hunyadi János esetében.

Hunyadi János zseniális hadvezér és Kapisztrán János alakja is megjelenik a filmben, akiknek hite, hazaszeretete és megszállottsága "hegyeket mozgatott" meg és a csapataik egyesülésével megfutamították a túlerőben lévő törököket.

Szász János kiemelte, hogy történelmi tényekre alapozva hozzák létre a filmet, amely szórakoztató lesz, de ugyanakkor kemény, lélegzetelállító csatajelenetekkel és reményei szerint elképesztő modern látványvilággal készül el.

A film a törökök által a Dunán létrehozott hajózár elleni, Hunyadi János vezette csatával indul.

A gyártás előkészítésének folyamata várhatóan decemberben fejeződik be, a tervek szerint a forgatás jövő nyáron kezdődhet el. A szereplők kiválasztása hamarosan elkezdődik, Szász János annyit elárult, hogy török és szerb színészek is feltűnnek majd a filmben.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Szász János rendezi a Nándorfehérvár hőseiről készülő történelmi filmet Szász János rendezi a Nándorfehérvár hőseiről készülő történelmi filmet
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!