Szatirikus műalkotások főszereplője lett VI. Fülöp spanyol király a madridi ARCO képzőművészeti vásáron

Kultúra, 2019.02.28

Szatirikus műalkotások főszereplője lett VI. Fülöp spanyol király a világ egyik legnevesebb kortárs képzőművészeti vásárának számító madridi ARCO-n, amelyet maga az uralkodó nyitott meg hivatalosan csütörtökön a díszvendég Peru államfőjével, Martín Vizcarrával együtt.

Az eseményt rendkívüli médiaérdeklődést kísérte arra számítva, hogy a király is megnézi az őt ábrázoló műveket. A sajtónak azonban csalódnia kellett, VI. Fülöp kihagyta a standokat, ahol ezeket az alkotásokat bemutatták.

Az olasz La Prometeo Gallery a spanyol uralkodó óriási, 4,45 méter magas, műanyagból készült, öltönyös figuráját állította ki 200 ezer eurós eladási árral, és azzal a feltétellel, hogy a vevőnek egy éven belül el kell égetnie a művet.

A figura ezért a Ninot nevet kapta, így hívják ugyanis a hagyományos valenciai téltemető Fallas ünnepség óriási bábuit, amelyeket egy nagyszabású felvonulás és verseny után felgyújtanak.

A királyt ábrázoló alkotás Santiago Sierra és Eugenio Merino spanyol művészek munkája. Egyiküknek sem ez az első provokatív műve az ARCO-n.

Sierra tavalyi, Politikai foglyok a kortárs Spanyolországban című fotósorozatát kivették a kiállítási anyagok közül, amire a vásár történetében korábban sosem volt példa. A képek perbe fogott katalán függetlenségi politikusok kikockázott arcú portréi voltak.

Merino: Stairway to Heaven című szobra 2012-ben az izraeli nagykövetség tiltakozását váltotta ki, ugyanis az, egy imaszőnyegen előrehajolva imádkozó muzulmánt ábrázolt, akinek hátán egy katolikus pap térdelt imára kulcsot kézzel, az ő vállain pedig egy rabbi állt, kezében nyitott imakönyvvel.

Az idei ARCO másik VI. Fülöpöt megjelenítő művét a Spanyolországban élő finn Riiko Sakkinen készítette, Kedvenc királyaink címmel. Ezen a spanyol uralkodó képe mellett felsorolásszerűen olyan nevek szerepelnek mint például Gáspár, Menyhért, Boldizsár, Oroszlánkirály, Martin Luther King, King Kong, Burger King.

A képet a finn Forsblom galéria 11 ezer euróért kínálta eladásra.

A 38. ARCO-n öt nap alatt mintegy 100 ezer látogatóra számítanak. A közönség összesen 31 ország 203 galériájának kínálatát tekintheti meg.

A világhírű kiállítók között már harmadik alkalommal van jelen a magyar Molnár Ani Galéria, amely most először a főszekcióban mutatkozhat be.

"A fő szempont az volt, hogy nagyon jó referenciával rendelkező, elismert művészeket hozzunk, ugyanis az ARCO az elmúlt években nagyon megerősödött, a világ legjobb öt vására között tartják számon, és ide kimagasló anyaggal lehet csak bejutni" - mondta Molnár Annamária igazgató az MTI-nek.

A Velencei Biennálén korábban szereplő két alkotó, a magyar Farkas Dénes és a horvát Tina Gverovic mellett egy elismert spanyol művész, Carlos Aires, továbbá a magyar Haász István munkái szerepelnek kínálatukban.

A magyar szakember beszélt arról is, hogy a madridi vásárra rendkívül nagy a túljelentkezés minden évben, komoly szelekció és magas minőségi kritériumok alapján választják ki a kiállító galériákat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!