Szenes István életművét mutatja be a Pesti Vigadóban látható tárlat

Kultúra, 2021.07.01

Csütörtökön megnyílt Szenes István életmű-kiállítása a Pesti Vigadóban. A Képzelet és valóság című tárlaton a belsőépítész, építész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagjának, tagozatvezetőjének az elmúlt négy évtizedben készült munkásságát mutatja be az MMA Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozata. 

"Szenes István alkotóművészetét leginkább a harmónia szóval lehet jellemezni" - fogalmazott Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke a kiállítás megnyitóján. Mint megjegyezte, a belsőépítész nem görcsös, nem erőltetett, hanem könnyed, íves, finom és lágy mozgásokat, megoldásokat keres. "Művészetére jellemző a jó ízlés. Ezek már az alkotás legelső fázisában, a vázlatain is megragadhatóak. Ezt követően, a már kész épületek tömbjében egyfajta Szenes-design fedezhető fel" - tette hozzá.

Szenes István nevéhez köthető többek között a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínház 1993-as és 2002-es, a Budapesti Természettudományi Múzeum 2006-os belsőépítészeti rekonstrukciója; valamint az Eiffel Műhelyház Zenetermének 2020-as belsőépítészeti kialakítása. A Magyar Belsőépítész Közhasznú Egyesület (MABE) alapító tagjaként és első elnökeként szorgalmazta, hogy A magyar belsőépítészet 1945-2012 című lexikon elkészüljön. A kötet a 2013-as megjelenése óta a szakma referencia kiadványa - közölték az szervezők.

Szenes István 1946-ban született Budapesten. 1963 és 1969 közt a Mafilmnél dolgozott díszlettervező asszisztensként. Díszlettervezőnek és grafikusnak készült, végül az Iparművészeti Főiskola belsőépítészet szakán végzett felsőfokú tanulmányokat. A Középülettervező Intézet (KÖZTI), majd Vállalatnál két évtizeden keresztül működött közre mint stúdióvezető. 1986-tól a Budapesti Műszaki Egyetem Lakóépület Tervezési Tanszéken oktatott.

Munkáiért, többek között a veszprémi Petőfi Színház rekonstrukciójáért 1989-ben Ybl-Miklós díjjal, a budapesti Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékhely belsőépítészeti munkájáért 2005-ben Pro Architektúra díjjal, 2014-ben pedig Érdemes művész címmel ismerték el.

A Képzelet és valóság című tárlat augusztus 22-ig látogatható. Július 8-án kurátori tárlatvezetést tart Láng Judit belsőépítész.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!