Szépművészeti Múzeum - Orbán: most kell megvédenünk kulturális mivoltunkat

Kultúra, 2018.10.30

Az európai kultúrharc örvénylésében most kell megvédenünk kulturális mivoltunkat, identitásunkat és szuverenitásunkat - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a felújított Szépművészeti Múzeum átadásán, kedden Budapesten.

Beszédében a kormányfő kiemelte: békében élünk saját kultúránkkal és történelmünkkel, és ez nagy ajándék a világban, "becsüljük meg". Ugyanakkor nem lehetünk restek megvédeni a kultúránkat - jelentette ki.

Orbán Viktor megjegyezte: a múzeum átadása komoly mérföldkő a Liget Budapest projektben is.

Úgy vélte, mi magyarok a magasba törekvő, szellemi természetű nagyság hívei vagyunk, ezt elődeink értették és komolyan vették, így született meg Hősök tere a Millenniumi Emlékművel és a Városligettel, és ezért határozták el, hogy felépítik a Szépművészeti Múzeumot. A millenniumi ünnepségek azt mutatták, hogy a magyarság a magabiztos és nagyratörő nemzetek között van, és minderre az ezeréves viharos történelem, valamint a tudomány és a kultúra világában mutatott tehetség adott okot - mutatott rá.

A miniszterelnök szerint a magyarok a saját nagyságukat nem abban látták, hogy el tudnak venni valamit mástól, hanem hogy mit tudnak hozzátenni a kultúrához és a tudományhoz. Hozzátette: mi mindig többet adtunk a világnak, mint amennyit kaptunk tőle.

Emlékeztetett: a magyar nép évszázadokon át harcokban védte Európát és gyarapította közös értékeit, kultúrájával hozzájárult az európai sokszínűséghez.

Orbán Viktor kitért rá: a magyar történelem része, hogy vannak, akiknek szemében ellenszenves a nemzeti nagyság gondolata, és idegen mércével akarnak mérni minket. Az ilyen politikai kurzusok mély nyomokat hagytak a múzeum épületén és a Városligeten is. De a most helyreállított Szépművészeti Múzeum újranyitása azt üzeni, hogy a "másokat majmoló, törvényszerűen kisszerű kultúrpolitika korszaka véget ért". Ezek az eszmék a mai idők próbáját nem állják ki, hanyatlanak, enyésznek, porladnak - fogalmazott.

A kormányfő kijelentette: mi időtálló eszmékben hiszünk, és reméljük, hogy lesz egy közös rend, amely felé mind szabadon törekedhetünk. Ezt a reményt testesíti meg a Szépművészeti Múzeum - vélte.

A kultúra terén tett lépések között említette a Seuso-kincs hazahozatalát és kulturális intézmények felújítását. 2017-ben több ember fordult meg a múzeumainkban, mint Magyarország teljes lakossága - jelezte.

Orbán Viktor kiemelte: bátorságunk és erőnk is van a millenniumi tradíciót folytatni. A Városligetben különleges teret építettek, és a hagyományokat megőrizve ezt a rendkívüli teret átvisszük a 21. századba, begyógyítjuk a sebeket - magyarázta. Korábban is voltak, akik a múzeum épületét nem találták elég szépnek, nemzetinek, de az idő nem őket igazolta - zárta szavait a miniszterelnök.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!