Színházi előadások, utcaszínházi produkciók és koncertek a VéNégy Fesztiválon

Kultúra, 2019.07.04

Színházi előadásokat, utcaszínházi produkciókat és koncerteket is tartanak a VéNégy Fesztiválon, amely vasárnapig várja a közönséget a váci Duna-parton.

Kis Domonkos Márk, a Váci Dunakanyar Színház igazgatója, a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó igazgatója az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában elmondta: lengyel, cseh, szlovák és magyar színházi előadásokkal, utcaszínházi produkciókkal és közösségi programokkal várják a közönséget.

Mint elmondta, csütörtökön a kaposvári Csiky Gergely Színház Koncert, avagy semmi sem tökéletes című darabja alapozza meg a fesztivált, a színmű szereplői egy megakoncert szervezésébe vágnak bele.

Csütörtök este a Fővárosi Nagycirkusz A szabadság finom érintése című előadása lesz látható. Másnap a Slovácké színház társulata egy autizmussal élő férfi történetén keresztül komoly kérdésekkel szembesíti a nézőket, szombaton a kassai Na Peróne Színház egy sztereotípiákat döntögető, feszültséggel átitatott színművel, a Na stáz! című darabbal lép színpadra, míg a lengyel CHOREA Színház a Jan tragédiáját mutatja be.

Az előadások és koncertek mellett napközben sárkányhajózás és közösségi reggeli is várja az érdeklődőket - hangsúlyozta az igazgató.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!