Szolidaritásra buzdítanak a hazai zenészek

Kultúra, 2020.04.02

A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került zenészek segítésére szólít fel a rádiós és tévés zenei szerkesztőkhöz, rendezvényszervezőkhöz és a közönséghez címzett nyílt levélben a Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesülete.

A szervezet az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben kitért arra, hogy az Artisjus legutóbbi, 2018-as adatai szerint Magyarországon a tavaszi, illetve a nyári szezonban 27.217 élőzenés fellépés volt. Idén a tavaszi koncertek elmaradnak és a nyári fellépések is kérdőjelessé váltak, ezért a zenészek elesnek fő bevételi forrásuktól. Az érdekképviseleti szervezet ezért azt kéri, hogy a saját területén mindenki próbáljon segíteni a bajba jutott muzsikusoknak. "Kérjük, hogy a rádiós és tévés zenei szerkesztők a korábbihoz képest több magyar szerzeményt játsszanak. Örülünk, hogy már több médium bejelentette ebbéli szándékát, ugyanakkor a rendezvényszervezők is nagyban tudják segíteni a magyar zenészeket" - idézte a kommüniké Bíró Zsoltot, a Magyar Könnyűzeneszerzők ás Szövegírók Egyesületének elnökét. A szakember arra szólított fel, hogy miután véget ér a koronavírus-időszak és újra lesznek fesztiválok, minél több magyar produkciót léptessenek fel. Hozzáfűzte: ha elmarad egy-egy külföldi együttes koncertje, azt hazai fellépőkkel pótolják. A közlemény hangsúlyozza, hogy a magyar zenészekért a zeneszerető közönség is sokat tehet. A szervezet azt kéri, hogy amennyiben lehetőségük van, az emberek vegyenek lemezeket, illetve hallgassanak magyar dalokat az online fórumokon. A Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesülete 250 tagot számlál, és sok ismert zenészt tud a soraiban. 2007 óta képviseli fontos ügyekben a magyar zenészeket, ilyen volt a magyar zenei kvóta létrehozása vagy az üres hanghordozó jogdíj reformja. Bővebb információ: www.szerzok.org.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!