Szombattól Bábfilmszínházat indít a Budapest Bábszínház

Kultúra, 2020.11.18

Szombattól Bábfilmszínházat indít a Budapest Bábszínház, így a közönség online nézheti meg a teátrum népszerű előadásait.

A színház jelenlegi repertoárját teszi elérhetővé az online térben, figyelembe véve, hogy minden korosztály számára élményt nyújtsanak az otthonaikban - olvasható a Budapest Bábszínház MTI-hez eljuttatott szerdai közleményében.

Mint írják, ismét abba a helyzetbe kényszerültek, hogy a nézők jelenlétét nélkülözniük kell a színház épületében. Mivel a Budapest Bábszínház számára fontos, hogy a gyerekek és a családok ne maradjanak bábszínházi élmény nélkül, úgy döntöttek, hogy elindítják a Bábfilmszínházat.

Eleinte hétvégenként teszik elérhetővé online előadásaikat a nézők által a Facebook-oldalukon megszavazott időpontokban. Az első előadás a november 21-i hétvégén Weöres Sándor költői mesejátéka, a Holdbeli csónakos lesz. A következő hétvégén a Boribon és Annipanni, majd a Nyúl Péter és a 80 nap alatt a Föld körül című előadás lesz látható.

A Budapest Bábszínház a Pilvax Films stábjával, hat kamerával rögzítette a produkciókat. A cél az volt, hogy a bábelőadást filmes élményként tudják prezentálni. Ellinger Edina, a színház igazgatója szerint érdekes kísérlet számukra is, hogyan tudják ötvözni a bábfilm műfaját a bábszínpadi előadással. "Bármilyen nehéz helyzetbe kerülünk, a társulat számára mindig fontos az alkotás. Ezért igyekszünk egy számunkra kedvezőtlen szituációban a pozitívumot megtalálni és új formákat keresni" - tette hozzá az igazgató.

A hat kamerával való rögzítés lehetővé teszi egészen közeli felvételek készítését, amelyek olyan apró részleteket is megmutatnak egy bábból, amelyeket a hátsó sorokból talán nem is látni. Előtérbe helyezi a finom színészi gesztusokat, a bábszínészek aprólékos mozdulatait. A Bábfilmszínház ezzel tudja ellensúlyozni a bábszínház közösségi élményének hiányát - hangsúlyozzák a közleményben.

Mint írják, a Budapest Bábszínház a stream jegyek mellett elérhetővé tesz egy családi jegyet is azoknak a családoknak, amelyek támogatni kívánják a kultúrát, és ugyanúgy vásárolnának, mintha személyesen mennének el a színházba. Az előadások külföldön is elérhetők. A jegyek a https://bit.ly/babfilmszinhaz oldalon találhatók meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!