Teljes a Friss Hús rövidfilmfesztivál magyar válogatásának programja

Kultúra, 2019.03.04

Március 25. és 31. között rendezik meg a 7. Friss Hús Budapest rövidfilmfesztivált a Toldi moziban, ahol látható lesz a Berlinalén bemutatkozó két magyar animáció, a Lidérc úr és az Entropia, Simonyi Balázs és Szirmai Márton új filmje, valamint több tucat magyar és nemzetközi rövidfilm - közölték a szervezők az MTI-vel.

Számos alkotás került a versenyprogramba a hazai filmes oktatási intézményekből (Budapest Metropolitan Egyetem, ELTE, MOME, SZFE), valamint a Magyar Média Mecenatúra Program által támogatott filmek is megjelennek a fesztiválon. Az idén minden korábbinál több, összesen 9 animáció lesz a Friss Húson - olvasható az összegzésben.

A magyar programba összesen 29 filmet válogattak be, 17 rendező először szerepel a fesztiválon, amelyen hat blokkban összesen 478 percnyi rövidfilmet nézhet meg a közönség.

A közleményben kiemelik, hogy Halász Judit és Bálint András, Szabó István filmjének legendás szerelmespárja újra együtt lesz látható Lengyel Balázs Hármasban című alkotásában. Trill Zsolt, Láng Annamária, Bezerédi Zoltán, Hajdu Szabolcs, Polgár Csaba, Kiss Diána Magdolna és Pető Kata is megjelenik a vetítővásznon, míg a legfiatalabb generációból Törőcsik Franciskát, Vilmányi Benettet, Sodró Elizát, Mészáros Blankát, illetve Waskovics Andreát lehet rövidfilmes szerepben látni.

A fesztivál utolsó napján osztják ki a díjakat. A magyar versenyprogramban a legjobb magyar élőszereplős rövidfilm, a legjobb magyar animációs rövidfilm, a legígéretesebb 30 év alatti rendező, a legjobb színész és a legjobb színésznő díját ítélik oda, valamint több különdíjat is kiosztanak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!