Tisztújítást tartottak a Magyar Táncművészek Szövetségében

Kultúra, 2020.09.18

A Magyar Táncművészek Szövetségének közgyűlésén ötödik alkalommal választotta meg a tagság újabb három évre elnöknek Mihályi Gábort, a Magyar Állami Népi Együttes vezetőjét és társelnöknek Kiss Jánost, a győri Magyar Táncfesztivál igazgatóját - tájékoztatta a szakmai és érdekvédelmi szövetség pénteken az MTI-t.

A Magyar Táncművészek Szövetsége, amely a különböző működési formájú és műfajú hivatásos táncegyüttesek, alkotó- és előadóművészek, oktatási intézmények szakmai és érdekvédelmi ernyőszervezete, 2020. szeptember 17-én tartotta tisztújító közgyűlését.

A közgyűlés döntése alapján a következő 3 évre az elnökség tagjai lettek: Bozsik Yvette, a Bozsik Yvette Társulat igazgatója, művészeti vezetője; Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója; Fodor Zoltán, az Inversedance I Fodor Zoltán Társulata művészeti vezetője; Juhász Zsolt, a Duna Művészegyüttes művészeti vezetője; Orendi István, az Udvarhely Néptáncműhely igazgatója (Székelyudvarhely); Solymosi Tamás, a Magyar Nemzeti Balett igazgatója; Topolánszky Tamás, a GG Tánc Eger művészeti vezetője; Vincze Balázs, a Pécsi Balett művészeti vezetője és Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője.

Az új Felügyelő Bizottság elnöke Mucsi János, a Duna Művészeti Társaság elnöke. Tagjai Földi Béla, a Budapest Táncszínház igazgatója, valamint Pataki András, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója lettek.

A Magyar Táncművészek Szövetsége ügyvezető titkára a következő 3 éves ciklusban is Szalay Tamás.

A közgyűlés megerősítette Novák Ferenc Tata, "Tiszteletbeli örökös elnöki" címét, valamint Bolvári-Takács Gábort, a Magyar Táncművészeti Egyetem rektorát, Török Jolán mellett, tiszteletbeli elnökségi tagnak választotta.

A Duda Éva Társulattal, a Gangaray Dance Companyvel és a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium Táncművészeti Tagozatával bővült a Magyar Táncművészek Szövetsége tagsága - olvasható a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!