Tizennégy bemutatót tart a következő évadban a nyíregyházi színház

Kultúra, 2020.07.03

Tizennégy bemutatóval, közte öt gyermekelőadással várja a közönséget a 2020/2021-es évadban a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház - olvasható az intézmény honlapján.

Az évad első bérletes bemutatója a nagyszínpadon Neil Simon, Cy Coleman és Dorothy Fields musical-vígjátéka, a Édes Charity lesz Horváth Illés rendezésében. Bertolt Brecht Kurázsi mama és gyermekei című darabját Keresztes Attila, egy másik Neil Simon-művet, a Napsugár fiúkat Mészáros Tibor, William Shakespeare klasszikusát, A szentivánéji álom című vígjátékot Szőcs Artúr, míg Isobel Lennart, Jule Styne, Bob Merrill legendás musicaljét, a Funny Girlt Szente Vajk rendezi.

A Krúdy-kamarában Halasi Dániel Martin McDonagh színművét, A kriplit állítja színpadra, Raymond Queneau virtuóz művét, a Stílusgyakorlatokat Olt Tamás hozza el a nyíregyházi közönségnek. Kovács D. Dániel Viktor Pelevin művét, A rovarok élete című orosz regényt gondozza majd a színpadon, Göttinger Pál, a színház korábbi főrendezője pedig saját darabját, a Bogáncsvirágot mutatja be a társulat segítségével.

A gyerekeket a Dargay Attila rajzfilmje alapján színpadra állított Szaffival és a Szálinger Balázs által jegyzett Csillagszemű juhásszal várják a nagyszínpadon, Horváth Illés és Vidovszky György rendezésében. Varga Péter két előadást, Veres András A púpos lovacska és Mosonyi Alíz Szekrénymesék című mesejátékainak feldolgozását, Sediánszky Nóra pedig a Bartók Béla és Balázs Béla táncjátéka alapján írt művét, A fából faragott királyfit állítja színpadra a nyíregyházi színház következő évadában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!