Több mint 160 millió forintból valósulnak meg kiállítások és múzeumi fejlesztések Szombathelyen

Kultúra, 2022.05.17

Több mint 160 millió forintnyi pályázati támogatásból valósulnak meg kiállítások és zajlanak jelentős múzeumi beruházások, fejlesztések Szombathelyen - közölte kedden sajtótájékoztatón a Savaria Múzeum igazgatója.

Csapláros Andrea elmondta: a Magyar Géniusz Program keretében 2021-ben elnyert 80 millió forintos pályázati támogatásból újítják fel a Vasi Skanzenben található malmot, amelyben a terveik szerint állandó kiállítás nyílik, és létrejön egy olyan belső tér is, amelyben múzeumpedagógiai foglalkozásokat is tarthatnak.

A Kubinyi-pályázaton elnyert 20 millió forintos támogatásból a múzeum kőtárát újítják fel, a lapidáriumot június 29-én nyitják meg, illetve két magyar-osztrák, illetve egy magyar-német együttműködésben zajló projekt megvalósításán is dolgoznak - tette hozzá.

Az egyik keretében a hagyományos népi mesterségek újjáélesztését segítik elő, a másikban régi gyümölcsfajtákat termelő mintagazdaságot hoztak létre, illetve a magyar-osztrák határtérség közös történeti és régészeti kínálatának turisztikai népszerűsítésében vesznek részt - sorolta.

Szintén pályázati forrásból valósulhat meg az 1968-1975 közötti évek kultúrpolitikáját átfogóan bemutató kiállítássorozat is, amely a 3T (tűr, tilt, támogat) időszakát állítja középpontjába - közölte az igazgató.

Hozzáfűzte: augusztus 18-án a Szombathelyi Képtárban Megtört progresszió címmel nyíló kiállítás mutatja be az akkori alkotóművészek munkáin keresztül a korszakot.

Ezt követi a Schrammel-gyűjteményben az 1969-ben először megrendezett siklósi Kerámia Symposion alkotásaiból nyíló tárlat, illetve terveik között szerepel egy, a velemi textilműhely által létrehozott alkotásokból álló kiállítás is Velem '75 címmel - sorolta.

Csapláros Andrea a sajtótájékoztatón szólt arról is, hogy a szombathelyi Savaria Múzeum csatlakozik május 18-án a Múzeumi Világnaphoz, megemlékeznek a Savaria Múzeum alapításáról is, amely szavai szerint közösségi akarattal, adományokból jött létre. Kiemelte: csatlakoznak június 25-én a Múzeumok éjszakájának programjaihoz is.

Horváth Soma, a város kultúráért is felelős alpolgármestere a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a múzeum meghatározó módon alakítja a város kulturális életét; májustól szeptemberig negyvenegy programot kínálnak a szombathelyieknek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!