Törőcsik Mari halála - Legendás filmekkel, archív felvétekkel emlékezik a közmédia

Kultúra, 2021.04.16

A közmédia csatornái - a filmek és archív felvételek mellett - több műsorukban is megemlékeznek a péntek hajnalban elhunyt Törőcsik Mariról - közölte az MTVA Sajtó- és Marketing Irodája az MTI-vel.

A Duna Televízió pénteken 20.30-tól Törőcsik Marira emlékezve tűzi műsorára a Körhintát. A legendás magyar filmet 1956-ban Cannes-ban Arany Pálmára jelölték. A művésznő első filmszerepe nemcsak a hazai sikert, hanem a nemzetközi ismertséget is meghozta számára. A rendhagyó műsorváltozás miatt a Kövek című dokumentfilm kezdésének időpontja 22.20-ra módosult.

Az M5 kulturális csatorna 19 órakor vetíti a Nagyok című műsort, amelyben egy kétrészes portrébeszélgetés lesz látható Törőcsik Marival. A műsorváltozás miatt a Librettó pénteken elmarad, az M5 Híradó pedig 20 órától lesz látható. A 20.30-kor kezdődő Ez itt a kérdésben a legendás színművésznőről beszélgetnek a műsor vendégei, majd 23.20-kor kerül adásba a Szerelem című magyar filmdráma. Az alkotás az 1971-es cannes-i filmfesztiválon több díjat is nyert, a két női főszereplő, Törőcsik Mari és Darvas Lili pedig a zsűri külön dicséretében részesült - tartalmazza a közlemény.

A Kossuth Rádió pénteken és szombaton több műsorában is a nemzet művészére emlékezik. A pénteken 15.30-kor kezdődő Kalendáriumban a Micsoda útjaim című lemezről szólal meg egy dal Törőcsik Mari előadásban. A Nagyok helyén 21.30-tól az Aranyemberek-sorozatban, a művésznővel készült archív portrébeszélgetés kerül adásba. A Szombat reggelben és a szombati Kívánságkosárban is a színésznő emléke előtt tiszteleg a csatorna.

A Bartók Rádió vasárnap 16 órakor kezdődő Lemezelő című műsorában a 2013. november 17-i, Törőcsik Marival készült Média Korrektúra-díjas adás ismétlése lesz hallható.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!