Tündérvár címmel nyílt évfordulós kiállítás a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban

Kultúra, 2021.06.03

Tündérvár - Vajdahunyadvár a művészetben címmel nyílt csütörtökön a Magyar Mezőgazdasági Múzeum alapításának 125. évfordulóját ünneplő kiállítás, amelyen többek között a Vajdahunyadvárt ábrázoló festmények és grafikák, valamint turisztikai célú plakátok és szakmai kiadványok is láthatók.

"A múzeum olyan épületben végzi a tevékenységét, amely önmagában is műtárgy. A 125 éve alapított Magyar Mezőgazdasági Múzeum hazánk egyik nagy múltra visszatekintő, országos gyűjtőkörrel rendelkező közgyűjteménye. Épülete a Vajdahunyadvár, amelyet a múzeum számára építtetett Darányi Ignác földművelésügyi miniszter Alpár Ignác műépítésszel a millenniumi kiállításokon nagy sikert aratott, úgynevezett történelmi épületcsoport mintájára" - emlékeztetett a megnyitón Estók János, a múzeum főigazgatója.

Mint elmondta, az intézmény alapításának 125. évfordulójához kapcsolódva számos olyan programmal készülnek, amely méltán tiszteleg az elődök előtt. Keszthelyen például a gabona, a liszt és a kenyér témáját mutatják majd be, augusztusban pedig egy összművészeti kiállítást tekinthetnek meg a látogatók a természetről.

Bagdán Boglárka, az Agrárminisztérium agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkára megnyitó beszédében kiemelte, hogy a Magyar Mezőgazdasági Múzeum hazánk egyik leglátogatottabb múzeuma. Mint hangsúlyozta, ez nagyban köszönhető annak, hogy az intézmény az elmúlt években új kiállításokkal, változatos programokkal várta az érdeklődőket.

A helyettes államtitkár kitért arra is, hogy napirenden van az épületegyüttes történeti rekonstrukciója, illetve a Mezőgazdasági Múzeum szakmai megújulása.

Az évforduló alkalmából rendezett képzőművészeti kiállítás a Vajdahunyadvár művészetben betöltött szerepét mutatja be. Képző- és iparművészeti alkotások sokasága örökíti meg a városligeti Vajdahunyadvár épületegyüttesét vagy annak egy-egy részletét. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum gyűjteményeiben a leggazdagabb kollekciót a sokszorosított grafikai technikával készült Vajdahunyadvár-ábrázolások képezik (rézkarc, ex libris), de számos festmény, plakát és egyéb iparművészeti alkotás is található köztük.

A július 25-ig nyitva tartó kiállításon láthatók a Vajdahunyadvárt ábrázoló plakátok, képeslapok, éremművészeti alkotások, porcelán és fém dísztányérok, gobelin- és intarziamunkák is. Ezek mellett megtalálhatók a Vajdahunyadvár látképét viselő, sorozatban készült szakmai kiadványok, propaganda célból készült ajándék- és használati tárgyak, például gyufásdobozok, telefonkártyák és levélbélyegek, melyek a Vajdahunyadvár hazai és külföldi turisztikai vonzerejének és népszerűségének egyértelmű bizonyítékai.

Magyarország 1896-ban ünnepelte a honfoglalás ezredik évfordulóját. A jeles történelmi évforduló kapcsán országszerte számos társadalmi és kulturális intézmény létesült, köztük a Magyar Mezőgazdasági Múzeum, amelyet 125 éve, 1896. június 20-án alapított meg Darányi Ignác földművelésügyi miniszter.

Az évfordulós kiállítás megvalósulását többek között a Bélyegmúzeum, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, valamint az Országos Széchényi Könyvtár is támogatta.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!