Új elnök vezeti a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségét

Kultúra, 2019.05.09

A Szatmári Múzeum igazgatóját, Cservenyák Lászlót választotta a következő egy évre elnökének a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége (MVMSZ) a Lakitelek Népfőiskolán tartott, kétnapos közgyűlésén - közölte a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat az MTI-vel.

A közlemény szerint: a szövetség idén nyilvános tagfelvételt hirdetett a határon túli, a magyar kultúra emlékeit, gyűjteményeit őrző, muzeális intézmények számára is. A nyitással a szövetség kiemelt célja, hogy a Kárpát-medence magyar örökségének múzeumi szereplői számára elérhetővé váljanak mindazok az előnyök és lehetőségek, amelyeket az egységes Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségéhez való tartozás jelent - írják. A közgyűlésén részt vett Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közigazgatási államtitkára, aki a tárca a közleménye szerint arról beszélt, hogy a szövetség és annak tagszervezetei, valamint a határon túli magyar identitású múzeumok összefogásának jelentősége abban van, hogy a jövőben közösen és hatékonyabban járulhatnak hozzá a Kárpát-medencei magyar identitás megőrzéséért, továbbörökítéséért és népszerűsítéséért végzett munkához, a nemzet szellemi újraegyesítése érdekében. Együttműködésük is hozzájárul ahhoz, hogy a Kárpát-medencében megmaradjon a magyar nyelv, a magyar kultúra, valamint a természet adta és ember alkotta értékeink - fogalmazott a politikus. Latorcai Csaba közölte: folytatódik a 370 millió forint keretösszeggel a kiállítások szervezését támogató Kubinyi Ágoston Program, de kiírják a területi, tematikus és megyei múzeumok számára meghirdetett Járásszékhely pályázatot is 136 millió forint összeggel. Míg az előző években a múzeumpedagógia, digitalizálás volt a prioritás, az idei esztendőben a támogatás raktározási célokat szolgál majd. Továbbá rendelkezésre állnak európai uniós források is múzeumi, közgyűjteményi célokra. A 2014-2020-ig terjedő időszakban számos pályázati projekt futott, amelyre 94 milliárd forint erejéig pályázhattak az érintett szervezetek. A Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége élén az új elnök Rosta Szabolcsot, a Kecskeméti Katona József Múzeum igazgatóját váltotta a tisztségben. Cservenyák László a szövetség feladatai között egyebek mellett a vidéki múzeumok fejlesztését említette, de szükségesnek tartja a vidéki identitás definiálását a múzeumok szemszögéből és a múzeumok újradefiniálását a vidéki közösségek szempontjából. Kiemelt célként egy, a vidéki múzeumi értékeket bemutató, országos hírű vándorkiállítás létrehozását nevezte meg - olvasható a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!