Új helyszínen rendezik idén a Tűztánc fesztivált Debrecenben

Kultúra, 2021.06.22

Tizenöt néptáncegyüttes 289 táncosának részvételével, új helyszínen rendezik meg a 22. Tűztánc ifjúsági táncfesztivált és találkozót Debrecenben - közölték a szervezők a helyi Tímár-házban tartott keddi sajtótájékoztatójukon.

Puskás István (Fidesz-KDNP), a cívisváros kulturális alpolgármestere azt mondta, a helyszínválasztás része annak a törekvésüknek, hogy bővítsék a kulturális tereket, és a belváros mellett a távolabbi városrészek is bekapcsolódjanak a kulturális programokba.

Bár továbbra is a Csapókertben, de új helyszínen, a Liget téren tartják szombaton a találkozót - tette hozzá, megjegyezve, hogy idén először - a város új közművelődési koncepciójának megfelelően - egy kulturális intézmény, a DEMKI Debreceni Művelődési Központ és Ifjúsági Ház, illetve civil szervezetként a harmincéves Főnix néptáncegyüttes és a csapókerti baráti kör közösen rendezi meg a fesztivált.

Halász D. János, a DEMKI vezetője jelezte: szándékuk szerint szakmai tapasztalataikkal segítik a jövőben a városban működő, erős civil kulturális szervezeteket.

Törökné Csécs Lenke, a baráti kör elnöke példaértékűnek nevezte azt az együttműködést, amelynek eredményeként megtarthatják szombaton a pandémia utáni időszak első kulturális nagyrendezvényét. A táncegyüttesek is megszenvedték a járvány alatti időszakot, nem próbálhattak hónapokig, ezáltal most nehezebb a dolguk, de lelkesen készülnek a találkozóra, ahol természetesen minden járványügyi előírást be fognak tartani - fűzte hozzá.

A Tűztánc fesztiválon a táncosok mellett tűzzsonglőrök is bemutatkoznak, lesz egésznapos kirakodóvásár, számos sportverseny, a nagyváradi pódium színpadon pedig Mesék szárnyán címmel tartanak előadást gyerekeknek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!