Újabb hazai dizájnvállalkozásokat támogat az MDDÜ

Kultúra, 2021.01.27

Újabb hazai dizájnvállalkozásokat támogat az MDDÜ, öt ipari formatervezéssel foglalkozó cég fejlesztéséhez nyújtott szakmai támogatást az iroda második design START mentorprogramja - közölte a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) szerdán az MTI-vel.

Az MDDÜ által elindított második dizájn START mentorprogram üzleti újratervezésben nyújtott szakmai támogatást az olyan feltörekvő dizájnmárkák képviselői számára, amelyek egyelőre még itthon szeretnének sikereket elérni és a hazai stabilitásuk megteremtéséhez igényelnek segítséget - olvasható a közleményben.

Mint írják, a mentorprogramban résztvevő formatervezők nívós díjakról, külföldi magazin megjelenésekről és kiemelkedő elismerésekről számoltak be, emellett pedig több gyártó-tervező páros esetében folytatódott a közös munka a kéthetes szakmai gyakorlatot követően is. A második dizájn START végéhez érve elindult a következő mentorprogramra való jelentkezés.

"A mentorprogramban résztvevő márkák egytől egyig kiemelkedő szakmai színvonalat képviselnek, ami a 2020-as évben elért eredményeikben is megmutatkozott. Díjakról, külföldi magazin megjelenésekről és egyéb kiemelkedő elismerésről számoltak be a program végeztével. A mentoráltak sikere tökéletesen példázza a program jelentőségét, hiszen a mentorprogram végeztével hazai stabilitást szerzett márkák teljes odaadással koncentrálhatnak jövőbeli céljaik megvalósítására" - idézi a közlemény Bata-Jakab Zsófiát, a Magyar Divat & Design Ügynökség vezetőjét.

A pályázat útján jelentkező formatervezők közül öt ígéretes, egyedi koncepciót felvonultató tervezőt választott ki a szakmai zsűri. Köztük van a porcelántermékeket és lámpatesteket alkotó Andrási Edina, a fenntartható bútorairól ismert Kele Sára, az asztalosipari termékeket gyártó Kerekes Furniture, a moduláris akusztikai csempékkel dolgozó Temesi Apol és az esztergált fatermékekről híres Tompa László. A kiválasztott öt dizájner a szakmai mentoraikkal közösen építette ki márkája jövőképét - emlékeztet a kommüniké.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!