Utazunk címmel hirdette meg 2022/2023-as évadát az Újvidéki Színház

Kultúra, 2022.09.01

Utazunk címmel hirdetett évadot az Újvidéki Színház, ugyanis a 2022/2023-as évad négy új előadásának mindegyike kapcsolódik valamilyen módon az utazáshoz, az úton levéshez - hangsúlyozta Lénárd Róbert, a teátrum művészeti vezetője csütörtökön az MTI-nek.

Az évad első premierjét októberben tartják. A Benyovszky, a szabadság szerelmese című musicalt tavaly mutatták be Budapesten a világutazó születésének 280. és halálának a 235. évfordulója alkalmából, a Benyovszky-emlékév keretében, ám részben a koronavírus-járvány, részben más nehézségek miatt a darab csak néhány előadást ért meg. Most az emlékbizottság felkérésére Újvidéken is színre viszik.

Lénárd Róbert emlékeztetett arra, hogy Benyovszky Móricot több közép-európai ország is saját nemzeti hősének tekinti, Magyarország mellett például Szlovákia is, amelynek területén található szülővárosa, Verbó, de Lengyelország is, hiszen részt vett az oroszok elleni felszabadítási harcban. A sokoldalú, művelt, több nyelvet beszélő, de közben folyamatosan harcoló, még Madagaszkár királyává is váló grófról Jókai Mór írt életrajzot. Ezt felhasználva született meg az előadás Nagy Tibor Magnus zenéjével. Az újvidéki közönség Garajszki Margit rendezésében láthatja a zenés előadást.

Januárban az Antigonét mutatja be a társulat. A darabot Romano Nikolic, a "nyugat-balkáni alternatív színház felszálló csillaga" rendezi. Mint Lénárd Róbert kiemelte, a színész-rendező nagyon erős költői képekben gondolkodik, és az utóbbi években az emberi jogokról szóló előadásokat készít, így ez az előadás is az Antigoné nőjogi értelmezése lesz. A darabban ógörög múlt és közép-európai jelen találkozik - magyarázta.

Tavasszal Ljubomir Simovic darabját, a Sopalovic-féle vándorszínházat mutatják be Újvidéken. Az előadást Táborosi Margaréta rendezi. "Szerintem a szerb drámairodalomban nem történt nagyobb esemény az utóbbi 100 évben, mint az, hogy megszületett a Sopalovic-féle vándorszínház" - szögezte le a művészeti vezető, hozzátéve, hogy az előadás egy "mágikus realista, gyönyörű történet arról, hogy a színház hogyan próbálja meg megváltani a világot annak legsötétebb korszakában, a második világháborúban".

Az évad legvégén a családi szórakozás kerül középpontba: az utolsó bemutató a Nemo kapitány lesz, amelynek szövegét maga Lénárd Róbert alkalmazza színpadra, az előadást pedig Puskás Zoltán rendezi. A zenés előadásban a klímaszorongás is megjelenik, az olvadó jéghegyeket Jules Verne hőse sem hagyhatja szó nélkül. Mint Lénárd Róbert rámutatott, a klímatudományos-fantasztikum és az egész tudományos-fantasztikus irodalom sokat köszönhet Jules Verne-nek, és ezeket az elemeket sem hagyják ki az előadásból, hiszen a szórakoztatás a cél, de akár még tanulni is lehet valamit az előadásból.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!