Utcabállal ünnepel a Francia Intézet

Kultúra, 2022.07.07

Szombaton rendezi meg hagyományos utcabálját a Francia Intézet a Duna-parti épülete előtti téren, ahol a július 14-i francia nemzeti ünnepet zenével és tánccal köszöntik.

A Francia Intézet csütörtöki közleménye szerint a rendezvényen a koncertek mellett kézműves foglalkozások és különleges gasztronómiai kínálat várja a közönséget.

Az intézetet ugyan 1947-ben alapították, azonban az intézménynek most is otthont adó Fő utcai épületbe 1992-ben költözött. Erre a 30 éves évfordulóra, illetve magára az épületre, annak építészeti értékeire fognak reflektálni a GYIK Műhely 17 órakor kezdődő workshopjai, ahol gyerekeknek és felnőtteknek is ajánlanak kreatív foglalkozásokat. Akik inkább digitálisan szeretnének alkotni, GIF-készítő workshopon vehetnek részt.

Este 20 órakor Annna Majidson lép színpadra. A francia-amerikai énekesnő számára a Macy Gray-el és Seu Jorgéval való együttműködés után bemutatott albuma hozta el a nemzetközi elismerést. Annna Majidson ezen együttműködés dalaiból, illetve a legutóbbi, bensőséges hangulatú La Riviere című albumának szerzeményeiből ad válogatást a koncerten.

Este 21 órától az intim légkört táncos buli váltja fel, amikor OIEE kezdi keverni az elektronikus és popzene határán mozgó szettjeit. Késő este pedig az utóbbi évtizedek nagy francia slágereivel várják a közönséget.

A programokról részletes információ az intézet honlapján érhető el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!