Változatos évaddal készül a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház

Kultúra, 2019.09.16

Monodráma, társadalomkritika, komédia és a világhírű magyar mesehős, Gusztáv is várja a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház (KDSZ) közönségét az idei évadban - közölte Urbán András, a teátrum igazgatója az MTI-vel.

Az évad első bemutatója a Kosztolányi Dezső Színház művészének, Kucsov Borisznak a tollából született. A kút nem a kiút munkacímet viselő előadás a külföldi munkavállalással és az elvándorlással foglalkozik, illetve azzal, kire milyen élet vár külföldön, és melyek a kivándorlással kapcsolatos elvárások. Mindezt humorral fűszerezve tálalják a nézőknek.

Október végén láthatja a közönség a balkáni térség egyik legismertebb rendezőjének, Kokan Mladenovicnak a szerzői projektjét, a Gusztáv, aki mindenért hibás című darabot. Az előadás a világhírű magyar rajzfilmhős karakterének felhasználásával készül. Urbán András szerint Gusztáv az a karakter, aki soha semmiért sem szól, mindent elvisel, minden teherhez alkalmazkodik, sohasem mondja azt, hogy fáj, és ő a hibás minden történésért, ahogyan azért is, hogy így él, hiszen soha nem szólal meg.

Az évad első felében mutatják be az egyelőre Szem munkacímet viselő előadást, amelyet maga az igazgató, Urbán András rendez. Kiemelte, hogy a darab művészi kérdésekkel foglalkozik, arra keresi a választ, hogyan jut el az emberig, a nézőig a látvány, a tárgyiság, a tárgyi történés a színpadon, vagyis voltaképpen a színházi vizualitást próbálja vizsgálni.

Az évad második fele Mezei Kinga rendezésével indul. A Szedjetek szét munkacímmel futó előadás vajdasági magyar szerzők, többek között Tolnai Ottó, Sziveri János, Koncz István és Domonkos István műveinek felhasználásával készül.

A teátrum vezetője közölte, egy monodráma is készül az évadban Lovas Ildikó Amikor az Isten hasba rúg című szövege alapján. A bemutató időpontját még nem jelölték ki.

Az évadban rendezni fog a szabadkai teátrumban Igor Vuk Torbica, a régió fiatal rendezőgenerációjának legsikeresebb képviselője. Vele még folynak a tárgyalások arról, hogy pontosan mit is állít színpadra, a KDSZ kapacitásai ugyanis jelenleg igen korlátozottak - jegyezte meg Urbán András. Ez az előadás lesz az utolsó bemutató a 2019-2020-as évadban.

November 23. és 30. között szervezik meg a Desiré kortárs nemzetközi színházi fesztivált, amelynek szervezése záró szakaszába érkezett, a részletes programot hamarosan nyilvánosságra hozzák.

A Desiré Villamosa című rendezvénysorozat keretében - amely az évad rendes előadásain kívüli vendégszerepléseket foglal magában - tervezik a Stúdió K Színház, valamint Pintér Béla és Társulata vendégszereplését, illetve Mezei Kinga egy korábban rendezett előadásának vendégjátékát. Ezen felül a Jazziré kortárs kísérleti és improvizatív zenei fesztivál keretében számos koncertre látogathat el a közönség.

A Kosztolányi Dezső Színház igazgatója felhívta a figyelmet arra is, hogy november elején, a színház születésnapja alkalmából a hagyományokhoz híven egy "minifesztivál" is várható, ennek programját is később ismertetik.

Még ebben az évadban kezdődnek meg a Desiré Szabadka szakszervezet munkacímet viselő előadás próbái. Az előadás az Urbán Andrásra és színházára jellemző szabad próbafolyamat eredményeként születik meg, és azt vizsgálja hogyan válik a hazugság és a rágalom előbb szórakoztatóvá, majd igazsággá, illetve azt mutatja be, hogyan viszonyulnak a szabadkaiak már vagy száz éve a színházhoz.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!