Várnai Gyula fényinstallációja Rómában

Kultúra, 2019.10.22

Várnai Gyula Munkácsy-díjas képzőművész fényinstallációt mutat be a római Chiesa di Santa Rita da Cascia in Campitelli templomban október 24-én - közölte a Római Magyar Akadémia az MTI-vel kedden.

A közlemény szerint Várnai Gyula neve nem ismeretlen az olasz közönség előtt, hiszen 2017-ben az 57. Velencei Képzőművészeti Biennále Magyar Pavilonjában már számos művét láthatták, többek között a Békét a világnak! című világító óriás neonprojektet is.

A One of the Few Moments II című fényinstallációt a RomaEuropa fesztivál keretében mutatják be. Tavaly Dobri Dániel A másik Róma című melodrámájának premierjével szerepelt a rendezvényen a Római Magyar Akadémia szervezésében.

Az 1986-ban alapított fesztivál mára az egyik legrangosabb nemzetközi kortárs összművészeti rendezvénnyé vált. Idén november 24-ig több mint 370 kortárs művésszel, 20 helyszínen várja az érdeklődőket, többek között a Római Magyar Akadémián is, ahol november 14-én a Forte Társulat előadásában lesz látható a Theatrum Mortis című darab, amely Francesco Borromini, a barokk kori építőművészet egyik legmeghatározóbb egyéniségének a rejtélyes halálát dolgozza fel.

A bemutató különlegessége, hogy a Római Magyar Akadémia épületét, a barokk Falconieri-palotát Francesco Borromini újította fel - olvasható a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!