Vasárnap ér véget a 4. Nyugat-Európai Magyar Néptáncfesztivál

Kultúra, 2019.09.29

Vasárnap ér véget a 4. Nyugat-Európai Magyar Néptáncfesztivál a németországi Stuttgartban.

A találkozón három országból - Németországból, Hollandiából és Svájcból - összesen nyolc magyar néptánccsoport vett részt - mondta el az MTI-nek vasárnap a helyszínen tartózkodó Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa.

A háromnapos fesztivál célja, hogy összehozza a Nyugat-Európában működő magyar néptáncegyütteseket, és lehetőséget biztosítson egymás megismerésére, valamint a néptáncon és népzenén keresztül magyarságuk közös megélésére.

Szilágyi Péter hangsúlyozta: a magyar népművészet, azon belül a magyar néptánc közös örökség, mozdulataiban több száz év hagyománya köszön vissza. Ez a művészet ma is segít megtartani a diaszpórában élő magyarok hazaszeretetét, magyarságtudatát.

A fesztivált és a Nyugat-Európában működő néptánccsoportokat a diaszpórának szóló nyílt és egyedi pályázati támogatásokkal, valamint a 2013-ban elindított Kőrösi Csoma Sándor programmal is segíti a magyar kormány. A programon keresztül magyarországi táncosok kilenc hónapon át dolgozhatnak együtt a nyugat-európai csoportokkal - tette hozzá.

A néptáncbemutatók mellett koncertet, táncházat, gyerekeknek szóló zenés-mesés programot és szakmai beszélgetést is felvonultató találkozó házigazdája a több mint 30 éves múltra visszatekintő stuttgarti Csöbörcsök Néptánccsoport volt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!