Viczán Zoltán üvegművész munkáiból nyílt kiállítás Sanghajban

Kultúra, 2020.10.12

Viczán Zoltán üvegművész munkáin keresztül ismerkedhetnek Magyarország innovatív és művészi oldalával az érdeklődők egy Sanghajban hétfőn megnyílt kiállításon - mondta el az MTI-nek telefonon Szentmártoni Lívia, Magyarország sanghaji főkonzulátusának kulturális és oktatási szakdiplomatája.

Viczán Zoltán üvegművész munkáiból nyílt kiállítás Sanghajban A Layers of Hungary (Magyarország rétegei) című kiállítást a nagyközönség október 13. és november 15. között tekintheti meg Sanghaj egykori francia koncessziós területének PICNIC nevű, népszerű kortárs galériájában. A galéria és Magyarország sanghaji főkonzulátusának közös szervezésében megvalósult tárlat központi alkotása egy 24 karátos arannyal bevont, üveg- és tükörlapok összeillesztésével készült falikép, amely Magyarország vízrajzát mutatja be. Az MTI-nek telefonon nyilatkozó művész a képről elmondta: azt Erkel Ferenc Bánk bánjának leghíresebb áriája, a Hazám, hazám "arany mezők, ezüst folyók..." sora ihlette. A képen ugyanis a vizeket a tükörlap ezüstje alkotja, a tükör leghátsó rétegéről pedig áttetszik a Magyarországot formáló aranybevonat.

A kiállítás címét is adó sorozattal az alkotó arra az élményre reflektál, ahogyan egy új, ismeretlen helyről szerez benyomásokat egy odautazó: egymásra rakódó rétegekkel bővítve ismereteit. A felfedezés vágyát ahhoz hasonlítja, mintha valaki a "tükör mögé szeretne látni". E metafora mentén dolgozva alakította ki háromdimenziós műveit: a tükröződő réteget helyenként eltávolítva egy réteggel mélyebbre engedi látni a nézőket, akik a tükrök által maguk is részeivé válnak az alkotásoknak.

A tárlat egy interaktív sorozatában pedig a látogatók a kedvük szerint alakíthatják a látványt: megvilágított, színes üveggömbök forgatásával különféle mintákat és alakokat vetíthetnek a falakra.

Viczán Zoltán csaknem tíz évet töltött Ázsiában - Japán és Hongkong után jelenleg Sanghajban él -, munkáin pedig "mindenféle tudatosság nélkül is" tetten érhetőek a különböző országokban szerzett tapasztalatok lenyomatai az otthonról hozott tudással összefonódva. "Ázsián belül is vannak különbségek: egy japán művész vagy mesterember egészen máshogy nyúl az anyaghoz, mint egy kínai" - fogalmazott, hozzátéve: a különböző országokban más tulajdonságait hangsúlyozzák ki az anyagoknak és más megközelítést alkalmaznak esetenként ugyanahhoz a témához vagy akár technikához is. Bár a technikáját, formavilágát és látásmódját mind Magyarországról vitte magával, de újabb, rétegelttükör-munkái többekben kínai festményeket idéznek, míg ugyanezekben a munkákban ő maga a szecessziós vonalvezetést látja.

A koronavírus-járvány miatti óvintézkedésként a galéria jelenleg csupán befogadóképességének felét töltheti ki, a kiállítás megnyitója pedig akkora érdeklődést váltott ki, hogy nem tudtak minden jelentkezőt fogadni - mondta el Szentmártoni Lívia. A kiállítással a főkonzulátus Magyarország innovatív és művészi oldalát szeretné bemutatni a kínai közönségnek, ehhez pedig egyebek mellett azért esett Viczán Zoltán munkáira a választás, mert a művész alkotásaiban a világon egyedülálló, innovatív technikákat alkalmaz.
(MTI)

Galériánk

Viczán Zoltán üvegművész munkáiból nyílt kiállítás Sanghajban Viczán Zoltán üvegművész munkáiból nyílt kiállítás Sanghajban Viczán Zoltán üvegművész munkáiból nyílt kiállítás Sanghajban Viczán Zoltán üvegművész munkáiból nyílt kiállítás Sanghajban Viczán Zoltán üvegművész munkáiból nyílt kiállítás Sanghajban Viczán Zoltán üvegművész munkáiból nyílt kiállítás Sanghajban Viczán Zoltán üvegművész munkáiból nyílt kiállítás Sanghajban
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!