Világhírű magyar művészek adnak koncertet a Bécsi Konzerthausban

Kultúra, 2019.11.19

Világhírű magyar művészek - köztük Fischl Mónika, Oszvald Marika, Vadász Zsolt és Haja Zsolt - állnak színpadra november 24-én a Bécsi Konzerthausban a Budapester Operettengala (Budapesti Operettgála) elnevezésű koncerten - tájékoztatták a szervezők kedden az MTI-t.

A közlemény a koncert különlegességének nevezte, hogy a Magyar Állami Operaház és a Budapesti Operettszínház művészei, a Magyar Állami Népi Együttes táncosai, a Győri Filharmonikus Zenekar muzsikusai, Pál István Szalonna és Bandája, valamint a Jávorkai fivérek még soha nem álltak egy estén, ugyanazon színpadon.

A gálán felcsendülnek a világ szinte minden táján méltán népszerű, hungarikumként számon tartott magyar operett műfajának legismertebb dallamai, jól ismert szólók, romantikus duettek, vérpezsdítő ritmusok, hamisítatlan magyar dallamok - sorolta az összegzés.

Mint a szervezők ismertették, a bécsi közönség sokszínű válogatást hallhat a többi között Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Bartók Béla, Huszka Jenő, Johannes Brahms és Sarasate dallamaiból. A koncertterem előterében bemutatott hungarikumok, illetve Magyarországról szóló kisfilmek is kiegészítik a magyar kulturális élményt - tették hozzá.

A fellépőkre térve közölték: a Fischl Mónika, Oszvald Marika, Dancs Annamari, Vadász Zsolt, Haja Zsolt és Peller Károly alkotta gárda kiegészül Arabella Fenyvessel, a magyar származású, Bécsben élő szopránnal, aki egyben az est műsorvezetője is. Jávorkai Ádám hegedű- és Jávorkai Sándor csellójátéka ezúttal is garantáltan elbűvöli a közönséget - írták.

A gálán a Magyar Állami Népi Együttes világhírű táncosai mellett Pál István Szalonna és Bandájának művészei is közreműködnek.

A szervezők emlékeztettek arra, hogy a Magyar Örökség díjjal kitüntetett zenekar hivatásának tekinti a Kárpát-medence kultúrájának megőrzését és átörökítését. A muzsikusok mindegyike a Magyar Állami Népi együttes tagja, akik fontosnak tartják a hagyományok megőrzését, ezért a koncertezés mellett a népzene oktatásban is nagy szerepet vállalnak.

A Győri Filharmonikus Zenekar zenészeinek tolmácsolásában csendülnek fel a dallamok, a gála zenei vezetője, Silló István vezényletével.

A közlemény beszámolt arról is, hogy a bécsi gálával az Operettissima Előadó-Művészeti Nonprofit Kft. szervezésében - Hungarikumok a világ körül - címmel útjára indul egy hazai és nemzetközi koncertsorozat, amelynek célja, hogy hungarikumok bemutatásával "betekintést engedjen értékeinkbe, erősítsük identitásunkat, építsük országimázsunkat és a magyarok iránt érzett rokonszenvet".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!