Zenei programok is lesznek a csütörtökön kezdődő 2. SepsiBookon

Kultúra, 2023.05.23

A számos irodalmi program mellett koncertszínházi előadás és több koncert is lesz a 2. Sepsibook könyvvásáron, mely csütörtökön kezdődik az erdélyi Sepsiszentgyörgyön - közölték kedden az MTI-vel a szervezők.

A négynapos rendezvény zenei programjai közül a vasárnapi zárónapon zajló Nem akarok - Nemes Nagy Ágnes 100 című koncertszínházi előadást emelték ki. Ez az irodalmi fesztivál egyetlen jegyköteles produkciója, a Tamási Áron Színház nagytermében lesz látható. A Nemes Nagy Ágnes életét bemutató előadás rendezője és szereplője Vecsei H. Miklós színművész, zeneszerzője Tempfli Erik Artisjus-díjas zongorista, énekese a Nemes Nagy Ágnest megszemélyesítő Hegedűs Bori, narrátora és szerkesztője Juhász Anna irodalmár.

Zenei program a csütörtöki nyitónapon is lesz a Sepsi Arénában zajló könyvvásáron, Varró Dániel költő és Molnár György zenész délben a gyerekeknek, este a felnőtteknek tart verskoncertet.

Pénteken este Kollár-Klemencz László tart zenés könyvbemutatót, első regényével mutatkozik be a székelyföldi városban.

A román zenei vonalat ezúttal a Tapinarii alternatív folkzenét játszó duó képviseli, melynek ironikus mondanivalója is van korunk társadalmáról. A zenekar szombaton este lép fel.

A Magashegyi Underground vasárnap délután lép színpadra.

A május 25-28. között zajló 2. Sepsibook a kamaszokra fókuszál neves magyarországi és erdélyi szerzők részvételével. A könyvvásáron mintegy 30 kiadó lesz jelen, és a székelyföldi rendezvénynek román meghívottjai is vannak.

A megnyitót csütörtökön 17 órától tartják Kemény István költő, író, Bogdan Suceava író, matematikus, Vargha Fruzsina, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere és Szonda Szabolcs programigazgató részvételével.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!