Ukrajnai háború - Közösen látogatta meg a NATO romániai harccsoportját a francia, holland és román külügyminiszter

Orosz-ukrán háború, 2023.01.27

Közösen látogatta meg a NATO romániai harccsoportjának kiképzőközpontját pénteken Catherine Colonna francia, Wopke Hoekstra holland és Bogdan Aurescu román külügyminiszter az erdélyi Nagysinken, ahol - a román és más nemzetiségű katonákkal együtt - több száz francia és holland katona teljesít szolgálatot, délután pedig közös nyilatkozatot írtak alá Bukarestben a három ország külpolitikai és védelmi együttműködéséről.

Aurescu a katonák előtt mondott beszédében köszönetet mondott Románia NATO-szövetségeseinek, hogy Oroszország Ukrajna ellen indított háborújára reagálva katonákat küldtek a szövetség keleti szárnyára, ezzel is egyértelművé téve, hogy a tagállamok közösen és eltökélten védik a NATO területének minden négyzetcentiméterét.

A nagysinki támaszponton állomásozó francia katonák nagy része a napokban tért vissza a moldovai és ukrán határ közelében fekvő Smardan lőtéren rendezett hadgyakorlatról, ahol mintegy hatszáz francia katona, kétszáz páncélos - köztük a tavaly ősszel Romániába áthelyezett francia Leclerc harckocsik - részvételével tartottak éleslövészetet, hogy ellenőrizzék: milyen gyorsan tudnának adott esetben a NATO-tagállamok egy megtámadott társuk segítségére sietni.

Catherine Colonna francia külügyminiszter a kelet-ukrajnai Odessza kikötővárosban, illetve a Moldovai Köztársaságban tett látogatása után érkezett Romániába.

A NATO - francia parancsnokság alatt működő - romániai harccsoportját tavaly májusban hozták létre azoknak a többnemzetiségű szövetséges csapatoknak az átminősítésével, amelyeket az Ukrajna elleni oroszt támadást követően az ún. Reagáló Erők részeként vezényeltek Romániába.

A francia, holland és román külügyminiszter péntek délután Bukarestben folytatta megbeszéléseit. Az ezt követő közös sajtóértekezleten Catherine Colonna leszögezte: Franciaország - szövetségeseihez hasonlóan - addig támogatja Ukrajnát, amíg szükséges, egyebek mellett tűzérségi és légvédelmi fegyverekkel látja el, hogy meg tudja védeni szuverenitását az orosz agresszióval szemben.

Az esetleges béketárgyalások feltételeit firtató újságírói kérdésre válaszolva a francia diplomácia vezetője azt mondta: "ha majd kiegyensúlyozódnak az erőviszonyok, remélhetőleg újrakezdődik a párbeszéd". Colonna hozzátette: az ukrán elnök békejavaslata szerint is akkor ülhetnek tárgyalóasztalhoz, ha Oroszország véget vet az agressziónak.

Wopke Hoekstra köszönetet mondott Romániának az ukrajnai menekültek támogatásáért, és az ukrán gabonaexport alternatív útvonalainak biztosításáért. A holland külügyminiszer szerint továbbra is támogatni kell Ukrajnát fegyverzettel, az EU-nak folytatnia kell szankciós politikáját, a nemzetközi közösségnek pedig különleges törvényszéket kell létrehoznia, amely felelősségre vonja a háborús bűnösöket.

A nagysinki támaszponton tett közös látogatás előtt a román külügyminiszter kétoldalú megbeszélést is folytatott holland kollégájával, amelyen elsősorban a holland és osztrák vétó miatt meghiúsult román és bolgár schengeni csatlakozásról egyeztettek a felek. Az erről kiadott román külügyi közlemény szerint Hoekstra megerősítette, hogy Hollandia támogatja Románia felvételét a határellenőrzés nélküli övezetbe, Aurescu pedig azt ígérte, hogy - bár nem ért egyet a két téma összekapcsolásával - Románia mindent megtesz azért, hogy eloszlassa Hollandia és Ausztria illegális migrációval kapcsolatos aggályait.

Románia mielőbbi schengeni csatlakozásának támogatásáról, illetve a NATO keleti szárnyának közös védelmét és az Ukrajnának nyújtandó segítség fokozását célzó háromoldalú együttműködésről pénteken közös nyilatkozatot is aláírt Catherine Colonna francia, Wopke Hoekstra holland és Bogdan Aurescu román külügyminiszter.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!