"Kétségtelen, hogy ami tegnap történt, mély aggodalomra ad okot. Ismét megerősíti, hogy az ukrán fegyveresek folytatják tevékenységüket hazánk ellen, ami nagy erőfeszítéseket követel tőlünk" - mondta Peszkov.
Álláspontja szerint a "különleges hadműveletet" folytatni kell annak érdekében, hogy ilyesmi többé ne ismétlődhessen meg. Kijelentette, hogy az orosz biztonsági tanácsot nem fogják rendkívüli ülésre összehívni az incidens miatt, a testület valószínűleg a hét vége felé tartja meg a rendes ülését.
Peszkov szerint az orosz biztonsági szolgálatok dolgoznak annak megállapításán, hogy kik és hányan vettek rész a belgorodi támadásban. Arra a kérdésre, hogy a csoportban voltak-e orosz nemzetiségűek, a szóvivő kijelentette: "ők ukrajnai ukrán fegyveresek. Ukrajnában sok orosz nemzetiségű ember él. De ők mégis ukrán harcosok. Ebből kell kiindulnunk, és a különleges ügynökségeink most természetesen kiderítik majd az érintettek személyazonosságát."
A moszkvai katonai tárca keddi közleménye szerint az orosz hadsereg likvidálta a belgorodi régióba betört "ukrán nacionalistákat", akiknek egy egysége a betörés előtt, hétfőn intenzív tűz alá vette Kozinka nemzetközi határátkelőt, valamint számos más polgári létesítményt Grajvoron körzetében. A terrorellenes művelet során, amelyben az orosz nyugati katonai körzet légiereje, tüzérsége és az államhatárt biztosító egységei vettek részt, a tájékoztatás szerint "feltartóztatták és legyőzték a nacionalistákat", és maradékukat visszaszorították ukrán területre, ahol tűz alatt tartották őket a teljes megsemmisítésükig.
A védelmi minisztérium több mint 70 "terrorista", négy páncélozott harcjármű és öt kisteherautó megsemmisítéséről számolt be, és rámutatott, hogy Bahmut elvesztése után "a kijevi rezsim áttért a civilek elleni terrorakciók végrehajtására".
Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) az incidens ügyében terrorcselekmény, gyilkossági kísérlet, szándékos vagyonrongálás, valamint illegális fegyver- és robbanóanyag-birtoklás címén indított büntetőeljárást.
Vjacseszlav Gladkov, a régió kormányzója kedden délután feloldotta az előző nap bevezetett "terrorelhárítási műveleti állapotot". Valótlannak nevezte azokat az állításokat, amelyek szerint újabb fegyveres csoportok hatoltak be a régióba. Közölte, hogy a támadásban 13 civil sebesült meg, de nincs információja polgári halálos áldozatokról. Viszont egy 82 éves nő evakuálás közben meghalt - tette hozzá.
A kormányzó szerint 29 lakóház és három gépjármű rongálódott meg a Grajvoron várost és a környező Golovcsino, Antonovka, Kozinka, Spodarjuseno, Gora Podol, Glotovo, Zamosztovo, Bezimeno, Zarecsje, Mokraja Orlovka és Novosztrojevka településeket ért belövésekben. Glotovóból és Kuzinkából mintegy száz embert evakuáltak a hatóságok.
A Belgorod megyei támadás elkövetőjeként az ukrán oldalon harcoló Orosz Önkéntes Hadtest és az Oroszország Szabadsága Légió nevű szervezet jelentkezett. Orosz médiajelentések felhívták a figyelmet arra, hogy a behatolók nyugati fegyverekkel és amerikai páncélozott járművekkel voltak felszerelve.
A nap folyamán több, orosz ellenőrzés alá került ukrajnai településtől jelentettek ukrán tüzérségi támadást a helyi hatóságok.
Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a keddi hadijelentést ismertetve az ukrán fegyveres erőknek az Ukrajnában elszenvedett emberveszteségét 720 főben adta meg, akik közül, mint mondta, elérte a 375-öt azoknak a katonáknak a száma, akik Donyeck körzetében vesztették életüket. A tábornok a megsemmisített ukrán haditechnikai eszközök és katonai objektumok között sorolt fel két harckocsit, egy vezetésipontot, valamint két lőszer- és két üzemanyagraktárt.
Vlagyimir Putyin orosz elnök egy kitüntetés-átadási szertartáson a Kremlben megismételte azon tézisét, miszerint Oroszország a "különleges hadművelettel" nem elindította, hanem lezárni próbálja a Donyec-medence ellen kilenc éve elindított háborút.
"Oroszország egy különleges hadművelet segítségével próbálja megállítani ezt a háborút, amelyet ellenünk, népünk ellen viselnek, amelynek egy része a történelmi igazságtalanságok következtében a történelmi orosz állam határain kívül maradt. De ők ettől nem szűntek meg a mi népünknek lenni" - fogalmazott Putyin.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!