Ukrajnai háború - Kreml: az orosz részvétel megújítása nem jelenti a gabonaegyezmény meghosszabbítását

Orosz-ukrán háború, 2022.11.03

Oroszország részvételének megújítása az isztambuli gabonaegyezményben nem jelenti annak meghosszabbítását is - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak.

Peszkov szerint a november 19-ig hatályos gabonaegyezmény meghosszabbításról tárgyalni kell, valamint értékelni kell az alku hatékonyságát, és azt, hogy az összes fél betartja-e. A szóvivő Vlagyimir Putyin egyik szerdai nyilatkozatára hivatkozva azt mondta, hogy Moszkva a lejárati határidő előtt el fogja dönteni, hogy támogatja-e a hosszabbítást.

Az Ammánban tárgyaló Szergej Lavrov orosz külügyminiszter moszkvai sajtójelentések szerint csütörtökön sürgette, hogy a gabonaegyezmény értelmében mielőbb oldják fel az orosz műtrágya- és gabonaexport blokkolását. Mint mondta, ebben az ügyben nem történt előrelépés annak ellenére sem, hogy Oroszország visszatért a megállapodás végrehajtásához.

"Felszólítottuk az ENSZ főtitkárát (.), hogy teljesítse a saját kezdeményezésére tett vállalásait. Remélem, hogy azok az országok, amelyek továbbra is akadályozzák műtrágya- és gabonaexportunkat, szintén felismerik felelősségüket a főtitkár által javasolt megállapodás támogatóiként, amely két részből állt - egy ukránból és egy oroszból" - mondta Lavrov újságíróknak. Rámutatott, hogy az orosz műtrágya- és gabonaexport "összehasonlíthatatlanul nagyobb" az ukránnál.

Moszkva a hétvégén függesztette fel a gabonamegállapodásban való részvételét, miután Szevasztopolnál szombaton légi és tengeri dróntámadás érte az orosz Fekete-tengeri Flotta hajóit, valamint civil tengeri szállítóeszközöket. Az orosz védelmi minisztérium szerint a támadást az ukrán fegyveres erők hajtották végre, brit segédlettel. Moszkva azt követően döntött az együttműködés felújítása mellett, hogy az orosz védelmi minisztérium szerint az ukrán fél szerdán "hivatalos biztosítékot adott, hogy a tengeri humanitárius folyosót csak a fekete-tengeri kezdeményezés rendelkezéseivel összhangban fogják használni".

Az Isztambulban kötött megállapodás augusztus 1-jén lépett hatályba, miután július végén Oroszország, Ukrajna, Törökország és az ENSZ képviselői aláírtak két dokumentumcsomagot. Az első memorandum meghatározta azt az eljárást, amelynek betartása mellett az ukrán gabona a fekete-tengeri kikötőkből humanitárius folyosókon keresztül, kötelező ellenőrzéssel elszállítható. A második az ENSZ kötelezettségvállalásáról szólt az orosz műtrágya és mezőgazdasági termékek világpiaci exportjára vonatkozó korlátozások feloldására. A megállapodást aláíró felek szerint a csomag célja a globális élelmezésbiztonság szavatolása.

A megállapodás aláírói által létrehozott Közös Koordinációs Központ ENSZ-képviselője csütörtökön közölte, hogy Oroszország ismét részt vesz a hajók ellenőrzésében a fekete-tengeri gabonakezdeményezés keretében. Mint mondta, noha az ellenőrzésekre várakozó járművek sora jelentősen csökkent, még mindig több mint 120 - főként Ukrajnába tartó hajó - vár engedélyre.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!