Ukrajnai háború - Putyin: mintegy 80 ezer mozgósított van már a harci övezetben

Orosz-ukrán háború, 2022.11.07

Mintegy 80 ezer, a részleges mozgósítás során fegyverbe állított katona tartózkodik jelenleg az ukrajnai "különleges hadművelet" övezetében, közülük 50 ezren részt vesznek a harci cselekményekben - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor hétfőn Moszkvában fogadta Igor Rugyenya Tver megyei kormányzót.

Vlagyimir Putyin Budapesten Putyin a találkozón azt ígérte, személyesen, az "emberekkel találkozva" fog tájékozódni arról, hogy áll a mobilizáltak támogatásának ügye. Az elnök pénteken azt mondta, hogy az önkéntesekkel együtt 318 ezer ember vonult be az általa szeptember 21-én elrendelt részleges mozgósítás során.

Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője hétfőn a napi hadijelentést ismertetve azt mondta, hogy a fronton éjjel Kupjanszk felől két, külföldi "zsoldosokkal" megerősített ukrán taktikai zászlóalj-csoport sikertelenül próbálkozott offenzívával Nizsnya Divanka és Szatove felé, elveszítve mintegy száz embert, két harckocsit, öt páncélozott harcjárművet és öt kisteherautót. Liman irányában két ukrán taktikai zászlóaljcsoport az ugyancsak a luhanszki régióban lévő Ploscsanka és Cservonopopivka környékén tett kísérletet az előrenyomulásra, amit az orosz erők visszavertek, megölve több mint 120, megsebesítve 130 katonát, valamint üzemképtelenné téve három harckocsit, két páncélozott harcjárművet és öt járművet.

Mikolajiv-Krivij Rih irányában az orosz egységek tüzérségi támogatással vertek vissza egy ukrán taktikai zászlóaljcsoportot a Herszon megyei Dudcsany, Novaja Kamenka és Bilohirka településnél, több mint 110 ukrán katona, 11 páncélozott harcjármű és 13 jármű elvesztését okozva.

Az orosz harcászati gépek, valamint a rakéta- és tüzérségi csapatok a tábornok szerint hét ukrán vezetésipontot, 72 lőállásban lévő tüzérségi egységet, valamint 186 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulást támadtak, megsemmisítve egyebek között két rakéta- és tüzérségi lőszerraktárt, egy katonai üzemanyagraktárát, két Sz-300-as légvédelmi rakétarendszerhez tartozó radarállomást és egy Buk-M1 légvédelmi rakétarendszer önjáró tüzelőegységét.

Az orosz légvédelem lelőtt egy ukrán Mi-8-as helikoptert, hat drónt, valamint 14 HIMARS és Vilha-rakétát.

Az orosz védelmi minisztérium szerint az ukrán hadsereg a háború kezdete óta 331 repülőgépet, 170 helikoptert, 2458 drónt, 387 légvédelmi rakétarendszert, 6421 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 884 sorozatvetőt, 3562 tüzérségilöveget és aknavetőt, valamint 7109 speciális katonai járművet veszített.

A moszkvai katonai tárca szerint az ukrán tüzérség hét nagykaliberű lövedéket lőtt ki a zaporizzsjai atomerőmű ipari övezetére a Dnyipropetrovszk megyei Viszsetaraszivka felől, az üteget az orosz tüzérség elfojtotta.

A tárca szerint a tengerészgyalogosok veszteségei a Vuhledar elleni offenzíva során "nem haladják meg a harcoló állomány egy százalékát és a sebesültek pedig a 7 százalékot", és jelentős részük már vissza is tért a szolgálatba.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!