Ukrajnai háború - Scholz: fontos lépés az orosz kőolaj árának korlátozása

Orosz-ukrán háború, 2022.12.12

A világ legfejlettebb iparú demokráciáit összefogó G7 csoport fontos lépést tett az orosz kőolaj hordónkénti 60 dolláros árplafonjának bevezetésével - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár hétfőn Berlinben.

Olaf Scholz a G7 csoport vezetőinek online megbeszélése után tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy a soros német elnökség irányításával dolgozó hetek továbbra is "erős gazdasági nyomást" fejtenek ki az Ukrajnára támadó Oroszországra, és az ársapka bevezetésével fontos lépést tettek az olajexportból származó orosz állami bevétel csökkentéshez.

A csoport erőfeszítései a kőolaj nemzetközi piacának stabilitását és a "túlságosan magas árak" csökkentését is szolgálják, a kevésbé fejlett országok, a "globális dél" érdekében is - fejtette ki a német kancellár, aláhúzva: a hetek azért is dolgoznak, hogy "megvédjék a leggyengébbeket a háború hatásaitól".

A soros német elnökség tervezett utolsó csúcsszintű megbeszélésén arról is megállapodtak, hogy kialakítanak egy "platformot" az Ukrajnának nyújtott pénzügyi támogatás összehangolásáról - mondta Olaf Scholz.

A háború utáni ukrajnai újjáépítés a Nyugat-Európa második világháború utáni újjáépítését szolgáló nemzetközi segélyprogramhoz, a Marshall-tervhez mérhető feladat lesz - tette hozzá.

Mint mondta, az ukrajnai háború az eddiginél is jobban összeforrasztotta az értékközösséget alkotó G7 csoportot, Vlagyimir Putyin orosz elnök viszont "elszigetelődött", már "teljesen egyedül van".

Azonban a hetek a nemzetközi közösség többi sürgető gondjáról sem feledkeztek meg, ezt mutatja, hogy elindították Klímaklub elnevezésű éghajlatvédelmi kezdeményezésüket - mondta a kancellár.

Ismertette: a hetek nyitott és nemzetközi kezdeményezése az éghajlat védelme és a klímasemleges gazdaság társadalmilag igazságos kiépítése iránt elkötelezett államok együttműködését hivatott ösztönözni. Így meghívnak minden országot, hogy 2023-tól csatlakozzanak a klubhoz és dolgozzanak együtt a globális éghajlatvédelmi célokért. Egyben felkérik a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetet (OECD), hogy a Nemzetközi Energiaügynökséggel (IEA) együtt hozzon létre egy ideiglenes titkárságot az új kezdeményezés körüli feladatok ellátására.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!