A Zágráb ellen, Eszéken még több mint döcögött a gépezet, nem baj, legalább a győzelem megvan, nekünk szurkolóknak gyorsan el kell felejteni a meccset, míg a játékosoknak emlékezni kell rá, minden egyes kijavításra váró hiba miatt.

Vasárnap este a meglepetésre tavaly döntős Nantes várt a szegediekre. Igaz a Nantes a tavalyi fináléért hálás köszönetet mondhat a Veszprémnek, amely volt szíves csak a mezét felküldeni a pályára a Skjern elleni idegenbeli mérkőzésen, így nem is kellett magukat áprilistól júniusig csúcsformába hozni a BL-ben, a nyolcaddöntő már a végállomást jelentette a bakonyi fiúknak. A bajnokság döntőjére pedig, tegyük hozzá, hál Istennek, nem sikerült újra formába lendülni. Az, hogy a Nantes nem a bronzért játszott a tavalyi final fourban, maga a csoda, de minden csoda három napig tart, ezt bizonyította a győztes Montpellier idei első két meccses buktájával, amiben szerettük volna, ha a Nantes, mint finalista társa követi őket.

Látszott, hogy két jól felkészült csapat állt parkettre vasárnap este, és akkor is ezt mondtam volna, ha a Nantes hagyja el győztesen a játékteret. A védekezés működött, a Szegednél a támadás, és különösen a hetesek lövése az első 40 percben azonban nem. Aztán jött Bodó Ricsi, aki már több mérkőzésen is bebizonyította, hogy kritikus pillanatokban tud hozzátenni a támadásokhoz. Emlékezzünk csak a Veszprém elleni bajnoki döntő visszavágójára vagy a Magyarország-Szlovénia párharcra. Nem tudom, van-e sportpszichológus, aki meg tudja ennek az okát fejteni, esetleg tényleg dolgozik-e valaki Ricsivel, esetleg az egész csapattal. Ennek a győzelemnek az adja ugyanis igazán az értékét, hogy a végén tudott ismét nyerni a Szeged. Megjegyzem, akárcsak a Zágráb ellen.

Ricsi mellett meg kell még említenünk Marin Segót, aki a végén tette magát különösen oda, a mérkőzést eldöntő védéseivel, de nem hagyhatjuk szó nélkül a két új spanyol fiú, Canellas és Maqueda játékát sem, mintha már régóta a csapat tagjai lennének.

Régóta a csapat tagja meg nem is Dean Bombac, aki két év után tért vissza szeretett városunk szeretett csapatához. Már nyáron, és azóta többször is elmondta, mennyire örül, hogy itt játszhat. Bombac tehát örül Szegednek, ám egyelőre úgy tűnik, ez a szerelem még nem kölcsönös, de van még esélye a fiúnak. Az elvárás pedig nagy vele szemben, hiszen miatta egy élő szerződésben lévő irányítótól vált meg a klub, vagy ő vált meg a klubtól, nem lényeges. Az indok így is, úgy is, Bombac jövetele volt, írom ezt anélkül, hogy teljesen feleslegesen bűnöst keresnék, hisz lehet, hogy “bűn” sem történt. Ettől még nagyok az elvárások, amit egyelőre, és ez itt hangsúlyotzott szó, nem tudott átugrani a szlovén, túl sok a meggondolatlansága, gyakran egyénieskedik, és noha helyzetbe tudja társait hozni, ezt a meglévő képességét eleddig ritkán csillogtatta meg idén.

A kezdet ennek ellenére mindenestre szép. Két győzelem, a világ talán legkiegyenlítettebb mezőnyében, a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Lehetett volna ez akár két vereség is, és milyen jó, hogy nem jutottunk a Montpellier vagy éppen a Nantes sorsára. Hiszen elég csak ránézni az A és B csoport tabellájára: A 16 csapatból a legtöbbnek, szám szerint 6 együttesnek 2 pontja, azaz egy győzelme és egy veresége van. Csoda az is, hogy döntetlen egyelőre nem született. Nem sok híja van neki. Az, hogy a Kristianstad mellett ki esik ki a Veszprém által is fémjelzett A csoportból, megjósolhatatlan, de nagy tétben nem lehet fogadni a Szeged csoportjára sem. Káosz a táblázat, de mi szeretjük ezt a fajta káoszt.

Ilyenkor érzem egyébként úgy magam, mint a bölcs Szókratész, és vagyok mindent tudó, hiszen tudom magamról, hogy nem tudok semmit. Azaz még nem tudhatok semmit. Aki meg az ellenkezőjét mondja, hát, az úgysem mond igazat.

Boros Tamás