Most derül ki, mennyire “playoff” csapat a MOL Pick Szeged?

Pick Szeged, 2019.04.25

Az “alapszakasz” ugyanis kiválóra sikerült, és a playoff első körét is magabiztosan vette a MOL Pick Szeged. Szerencsére sokkal könnyebben, mint amire előzetesen számítottunk, és mondjuk ki, amitől előzetesen kicsit féltünk, az utolsó pár csoportmeccs formáját látva.

Férfi kézilabda BL - MOL-Pick Szeged - MKD HC Vardar A Plock kipipálva, most jön az újabb, eddigi legnagyobb erőpróba.

Nem véletlenül éltem az amerikai major sportok szakkifejezéseivel, mert lényegileg ez a helyzet. Az április-május az állva maradt csapatoknak az egyik legizgalmasabb időszak, és minden edző tudja, a csúcsformát erre az időszakra kell kihegyezni. Mi pedig féltettük a csodás őszt produkáló MOL Pick Szegedet, vajon sikerül-e nekik. Az első, kisebb akadály, a lengyel Wisla Plock és a Magyar Kupa döntő letudva. De messze még a vége. Reméljük legalábbis.

Csak hogy tegyünk egy kis kitérőt, mennyire fontos a formaidőzítés, a már említett amerikai major sportokban bőven van rá precedens, hogy ez nagyon nem jött össze. Az észak-amerikai profi bajnokságban (NHL) a keleti főcsoportot toronymagasan, 21 pontos előnnyel megnyerő Tampa Bay Lightning összesítésben 4-0-ás vereséggel zúgott ki a playoffba éppen hogy besurranó Colombus ellen. De nem járt sokkal jobban a nyugati győztes Calgary sem, ők 1 meccset ugyan nyertek, de ez édes kevésnek bizonyult a Colorado ellen. Ugye, ki gondolta volna ezt az alapszakasz végén?

Talán az ehhez hasonló példák, és a február óta mutatott rossz formának tudható be, hogy bizony, valljuk be, bennünk is felmerült: mennyire “playoff csapat” a Szeged?

A választ egyelőre nem tudjuk. A kezdet mindenesetre biztató, a már említett Plock elleni magabiztos, összesítésben 9 gólos diadal, valamint a Magyar Kupa győzelem. A legnagyobb meccsek viszont most következnek, április 25-én, csütörtökön, a pravoszláv húsvét előtt Szkopjéban, míg május 5-én Szegeden.

A szegedieknél mindenki hadra fogható, míg Szkopjéban a legfontosabb hír, hogy orosz tulajdonosuk, Szergej Szamszonenko bejelentette, hogy az idény végén elhagyja a csapatot, nem támogatja tovább a klubot, mert az nagy kiadást jelent számára. Mi szurkolók találgathatunk, ez milyen hatással lehet az észak-macedón csapatra, de a játékosoknak ezzel törődni nem csak felesleges, hanem hiba is lenne. Mert ez könnyen lehet, hogy éppen megkettőzi az amúgy is magas piaci árral rendelkező játékosok erejét, ha más nem azért, hogy még könnyebben eladhassák magukat nagy kluboknak. Bár megjegyzem, ez így sem lesz nekik nehéz.

Érdekes összecsapása lesz ez a párharc a két irányítónak is. A már aláírt szegedi szerződéssel rendelkező Skube, aki kilépett, vagy lelépett ebből, amiért a csapat visszavette Dean Bombacot, aki az elején felemás teljesítményével hívta fel magára a figyelmet, majd egyre jobban belelendült. Dekinek is ez lesz azonban a nagy erőpróba.  

Több játékos játszik azonban régi csapata ellen. A Szeged két spanyolja, Canellas és Maqueda, valamint “odaát” Skube mellett Gorbok is. Illetve a két edző is jól ismeri egymást. Mindkét csapat nagyon jól tudja, egy pillanatra sem szabad kiengedni, mert egy rossz 5 perc is végzetes lehet. A mérkőzésre csütörtökön 20 órától kerül sor Szkopjéban.

A többi párharcban a Veszprém és a Flensburg összecsapása ígérkezett izgalmasnak, azonban a bakonyiak a második félidőben megsemmisítették a kiscicaként játszó német óriást, nem utolsó sorban Mikler Roland parádéjának. Így kijelenthető, hogy nagy veszprémi lefagyásnak kellene következnie, hogy ne a Veszprém utazhasson Kölnbe, és hogy a Bundesliga képviseltesse magát a német nagyvárosban. Mi sem jelzi jobban a nemzetközi férfi kézilabda átalakulását, hogy ez lesz/lenne a harmadik egymást követő év, hogy német csapat nincs a legjobb 4 között, és utoljára 2014-ben nyert/nyerne érmet német csapat, akkor a Flensburg a döntőben a Kielt verte. Ettől a győzelemtől most nagyon messze lvan a Flensburg.

A legjobb 8-ba egyébként el lehet mondani, a 8 legjobb csapat került be, talán a Löwen kiesése miatt lehet hiányérzete az embernek, ám ilyen a sport, és ők nem tudták keresztül verekedni magukat a Nantes-on, amely ugyanúgy tükörsimán, ám kisebb meglepetésre kapott ki a Barcelonától, 32-25 arányban, szintén hazai pályán. Meglepetés lenne, ha a Barcelona nem jutna könnyen tovább a franciákon, illetve a negyedik párharcban a PSG nem ejtené ki könnyűszerrel a lengyel Kielcét. Hogy Szeged vagy Vardar? Erre egyelőre tippelni sem tudok.

Boros Tamás
(Webrádió)

Címkék

Mol-Pick Szeged Vardar Skopje
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!