A BL-búcsú után menesztették az AS Roma vezetőedzőjét

Sport, 2019.03.07

Eusebio Di Francescót csütörtökön menesztették az AS Roma vezetőedzői posztjáról, miután a csapat szerda este a nyolcaddöntőben búcsúzott a labdarúgó Bajnokok Ligájától.

A klub honlapjának beszámolója emlékeztet arra, hogy Di Francesco 2001-ben játékosként bajnokságot nyert a fővárosi bordó-sárgákkal, akiknek 2017 nyarán lett a vezetőedzője.

James Pallotta klubtulajdonos köszönetet mondott a távozó edzőnek, de arról egyelőre nem nyilatkozott, ki lesz az utódja. Olasz sajtóértesülések szerint a szezon végéig a pályafutása során több mint egytucat európai élcsapatnál - köztük a Románál - edzősködő, februárban a Fulhamtől menesztett Claudio Ranieri veszi át a csapat irányítását.

Az AS Roma az előző idényben a bajnokságban harmadik lett, az Olasz Kupában a nyolcaddöntőig, a Bajnokok Ligájában pedig - az FC Barcelona búcsúztatásával - az elődöntőig jutott. A mostani szezonban a Serie A-ban 26 forduló után az ötödik helyen áll, a hazai kupában a negyeddöntőben búcsúzott, a BL-ben pedig az FC Porto elleni nyolcaddöntő jelentette számára a végállomást. Di Francesco mérlege 87 tétmérkőzésen 46 győzelem, 18 döntetlen és 23 vereség.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!