A futballmeccseken 2022 végéig lehetőség lesz öt játékost cserélni

Sport, 2021.05.28

    Zürich, 2021. május 28., péntek (MTI/dpa/EFE) - A futball szabályalkotó testülete (IFAB) ismét meghosszabbította a mérkőzésenkénti öt cseréről szóló módosítást.

A 2020 májusában bevezetett és azóta több alkalommal is meghosszabbított változtatás az IFAB pénteki tájékoztatása alapján 2022 végéig marad érvényben.

A testület kiemelte: a koronavírus-járvány labdarúgásra gyakorolt hatását változatlanul figyelemmel kísérik, hiszen ahhoz kapcsolódóan kell meghozni a szükséges döntéseket. Az IFAB utalt arra is, hogy a mostani módosítás is egy ilyen vizsgálat eredményeként született meg.

Az változatlanul a kontinentális tagszervezetek hatáskörébe tartozik, hogy élnek-e ezzel vagy sem, de a lehetőségük továbbra is megvan rá.

Az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága március végén döntött arról, hogy a nyárra halasztott Európa-bajnokságon - amelyen a magyar együttes is szerepel, Budapest pedig az egyik házigazda - a szokásos három helyett öt cserelehetőségük lesz a szövetségi kapitányoknak. A legfrissebb hosszabbítás viszont már magában foglalja a 2022 novemberében és decemberében megrendezésre kerülő katari világbajnokságot is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!