A következő idényben visszatérne Gereben Lívia

Sport, 2020.01.21

Gyógyultnak érzi magát és a következő idényben visszatérne a pályára Gereben Lívia, az Atomerőmű KSC Szekszárd kosárlabdázója, akinél tavaly májusban leukémiát diagnosztizáltak.

A húszéves kosaras az M4 Sport Sporthíradójában kedden elmondta, 105 napja van túl a sikeres transzplantáción, és bár nagyon fontos vizsgálatok várnak még rá szerdán a Szent László Kórházban, nagyon jól érzi magát.

"A véreredményeim nagyon biztatóak, ami fontos a volt betegségemmel kapcsolatban. Én ugyanis már teljesen gyógyultnak érzem magamat" - fogalmazott, azzal egészítve ki, hogy immunrendszere még nincsen, így eléggé a családi házhoz van kötve, kis kinti sétákkal.

Arra a kérdésre, hogy mikorra tervezi a visszatérését, azt mondta, az orvosától már megkapta rá az engedélyt, de minden alkalommal türelemre inti, mert "ez a transzplantáció szinte komolyabban megviseli a szervezetet, mint egy szívtranszplantáció".

"A következő szezonban szeretnék pályára lépni szeptember körül és a nyáron már szeretnék együtt edzeni a lányokkal. Addig is folyamatosan egyénileg, a saját ritmusomban kapom az erőnléti edzőmtől a programot. Alig várom már, hogy visszatérhessek a pályára, de még ebben a szezonban mindenképpen szeretnék a kispadra leülni" - árulta el a fiatal játékos, aki tavaly tagja volt az Európa-bajnokságra készülő válogatott bő, 18 fős keretének.

Elmesélte, hogy nagyon gyorsan, 16 napos transzplantáltként került haza, az elején még nagyon gyengélkedett, nem tudott sétálni se, be volt zárva több mint három hétig.

"Most már mondhatom, hogy délelőttönként 25-30 perceket szoktam biciklizni itthon, sétálok mindig, most már elkezdtem saját testsúllyal erősíteni. Engedélyt kaptam az orvostól, hogy bármiféle mozgást végezhetek, az a lényeg, hogy jólessen, ne terheljem túl magamat. Ugyanis az izmaim leépültek a sok szteroidtól és a különféle kezelésektől, meg a rengeteg fekvéstől. Szépen fokozatosan haladok és néha már úgy érzem, hogy jobb állapotban vagyok, mint a volt betegségem előtt" - folytatta.

Felépüléséhez a családjától minden segítséget megkap, de úgy érzi, inkább ő tartja szüleiben a lelket.

"Én úgy érzem, hogy lelkileg már szinte teljesen túl vagyok az egészen, viszont látom rajtuk, hogy őket eléggé megviselte, megviseli. Viszont jól telnek a napjaink, sokat nevetünk" - hangsúlyozta.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!