A magyar mag egyben tartása a cél a Falco kosárlabdacsapatánál

Sport, 2020.04.20

Gráczer György ügyvezető szerint a magyar mag egyben tartása a célja a Falco KC férfi kosárlabdacsapatának.

A sportvezető az M4 Sporton elmondta, a jelenlegi keretből a szlovén vezetőedző Gasper Okornon és a másodedző Milos Konakovon kívül egyelőre a magyar válogatott Filipovity Márkónak és az amerikai De'Quon Lake-nek van a következő idényre is érvényes szerződése, de szeretnék a magyar magot egyben tartani. Előbbi megfelelő külföldi ajánlat esetén ugyanakkor júniusig távozhat Szombathelyről.

"Kelendőek a játékosaink, de a piaci árak nem fölfelé mennek, hanem stagnálnak vagy csökkennek, éppen ezért bízom abban, hogy meg tudunk egyezni a válogatott kosarasainkkal" - fogalmazott az ügyvezető.

Kiemelte, a 2019/20-as szezont az együttest működtető gazdasági társaságot száz százalékban tulajdonló önkormányzat segítségével le tudták zárni, így már a jövőre összpontosítanak.

"A városvezetés úgy döntött, sport vonatkozásában a Falco prioritást élvez, így az együttes közel azonos színvonalon fog tudni teljesíteni, mint az elmúlt időszakban" - jelentette ki Gráczer. Megemlítette, bár a különböző ügynökségekkel a klub számára biztató tárgyalásokat folytattak már, komolyabban csak nyáron térnek vissza a légióskérdésre, akkor ugyanis kedvezőbb lesz a piaci helyzet.

A következő szezonra vonatkozó tervekkel kapcsolatban úgy fogalmazott, szeretnék majd az első négy hely valamelyikéről kezdeni a rájátszást, és szerinte "meglepetés lenne", ha a magyar szövetség (MKOSZ) nem az idén főtáblás Falcót kérné fel a Bajnokok Ligája-indulásra.

"Bármilyen visszatekintést nézünk, mi vagyunk az első helyen. Ha megtörténik a felkérés, egyeztetünk kell a tulajdonossal az indulásról, mert egyelőre azt sem tudni, milyen körülmények között és hogyan lesz BL-szezon" - utalt az ügyvezető arra, hogy a márciusban félbeszakított idényt a tervek szerint szeptemberben vagy októberben fejeznék be, ugyanakkor a 2021-re halasztott nyári olimpia miatt a következő szezont a szokásosnál előbb le kell majd zárni. "Ebből adódik, hogy megváltozhat a versenyrendszer" - egészítette ki Gráczer György.

Bodnár Péter, a magyar szövetség főtitkára korábban azt mondta, a szövetség májusban dönt a következő idény kupaindulóiról.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!