A sportállamtitkárság stratégiai megállapodást kötött az NDHSZ-szel

Sport, 2023.05.26

A Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága elsőként a Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetséggel (NDHSZ) kötött stratégiai együttműködési megállapodást, amelynek kulcstémái a 2024-es magyar EU elnökség időszakára való felkészülés és az Európai Sporthét koordinációja - hangzott el az NDHSZ pénteki közgyűlése előtt.

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár felidézte, hogy kinevezése óta munkatársaival végigjárták a sport köztestületeket, közte az NHDSZ-t is, mellyel az eltelt egy évben folyamatos és szoros volt az együttműködés. A felek bíznak abban, hogy a közös javaslatok és munka nyomán minél több magyar sportszervezet juthat majd támogatáshoz, amely hozzájárulhat a Sportoló Nemzet Program sikeréhez is.

"Közös cél vezérel minket, hogy minél több ember sportoljon a fiataltól a szépkorúig" - mondta az államtitkár, aki hangsúlyozta a Diákolimpiák fontosságát.

Schmidt Ádám kiemelte, szeretnék, ha a hazai rendezésű világversenyeknek a befejezésük után is legyen hozamuk. Jó példaként említette az atlétikai világbajnokság Sulihős programját, amellyel már közel százezer gyereket szólítottak meg.

Az államtitkár jelezte, hogy a sport terén is megkezdődött a felkészülés a 2024 júliusában kezdődő féléves magyar EU-elnökségi ciklusra, amelynek szakmai támogatására a sportért felelős államtitkárság elsőként az NDHSZ sportköztestületét kérte fel. A közös munka során az elkövetkező hónapokban többek között sor kerül a magyar EU-elnökség alatt megvalósítandó sport ágazati program fókusztémáinak kidolgozására.

"Az együttműködés célja, hogy a 2024 és 2027 közötti időszakra vonatkozó uniós sport munkaterv elkészítése során olyan tagállami javaslatokat fogalmazzunk meg, amely már tartalmazza a magyar elnökség prioritásait is. A felek nem titkolt szándéka, hogy a közös munka eredményeképpen minél több magyar sportszervezetnek legyen lehetősége közvetlen Európai Uniós forrásokhoz jutni" - fogalmazott az államtitkár.

"Büszkék vagyunk arra, hogy elsőként lehetünk stratégiai partnerei az államtitkárságnak. A mi szervezetünk nem az élsporttal tűnik ki, hanem az iskolai, szabadidős és tömegsport rendezvényekkel" - hangsúlyozta Balogh Gábor, az NDHSZ elnöke. Kiemelte a szervezet működésének néhány mérföldkövét: 2017 óta létezik a Magyar Diáksport Napja, amelyet ötpárti konszenzussal szavazott meg a Parlament. Ennek példájára, magyar kezdeményezésre minden szeptember utolsó péntekén ma már Európa-szerte mozognak a fiatalok, több mint 40 ország csatlakozott hozzá, és a nap Európai Diáksport Nappá nőtte ki magát. Hasonlóan fontosnak nevezte az Egyetemi Sport Világnapot és az Egyetemi Sporthetet is.

A megállapodást Schmidt Ádám és Balogh Gábor, ennek kapcsán az államtitkár megjegyezte: "Szerződés nélkül is jó volt a két szervezet közti együttműködés, az aláírással hivatalossá tettük ezt, és még erősebb lesz a kapocs".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!