A teniszszövetség továbbra is nyitott az együttműködésre Babossal és Fucsoviccsal

Sport, 2019.01.14

A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) továbbra is nyitott az együttműködésre Fucsovics Mártonnal és Babos Tímeával annak ellenére, hogy a játékosok - közös nyilatkozatuk alapján - továbbra sem kívánnak pályára lépni a válogatottban.

A két éljátékos szombaton Facebook-bejegyzésében megerősítette, hogy szeptemberi közleményük kiváltó okai mit sem változtak, az akkor megfogalmazott álláspontjuk továbbra is érvényben van, így nem szerepelnek februárban a Davis, illetve Fed Kupában.

Az MTSZ hétfői sajtótájékoztatóján Richter Attila főtitkár hangsúlyozta, hogy hat-hét éve változatlan feltételeket kínálnak a válogatottbeli szereplésért a játékosoknak, és továbbra is nyitottak Fucsovics, illetve Babos felé. Ennek jeleként a szövetség Fucsovics rendelkezésére bocsátotta erőnléti edzőjét a téli felkészülési időszakban.

"Akárhogy is, a válogatott szereplést nem lehet feltételül szabni az egyeztetések során. Mindenkinek rossz ez a helyzet, a szövetségnek, a szurkolóknak, a játékosoknak és az egész magyar teniszsportnak" - jelentette ki a főtitkár.

Juhász Gábor Fed Kupa-kapitány közölte, hogy továbbra is a behívott öt játékosra számít az angliai Fed Kupa-tornán, és noha ő is olvasta a közösségi médiában a lemondó nyilatkozatot, hivatalos értesítés nem érkezett Babos Tímeától. A szövetség sportigazgatójaként hozzátette, hogy november óta egyeztetett Babossal és Fucsoviccsal, számos e-mailt és telefont váltott velük, ám ezek pontos tartalmát a játékosok kérésére nem hozhatja nyilvánosságra.

A Davis Kupa-csapatot irányító Köves Gábor bejelentette, hogy a férfi válogatott nehéz helyzetben van, mivel Fucsovics a jelek szerint nem lép pályára Frankfurtban, a második számú teniszező, Balázs Attila elhúzódó lágyéksérüléssel küszködik, míg Valkusz Máté mononukleózisa miatt már lemondta a részvételt.

"Jelenleg Piros Zsomborra, Borsos Gáborra és Nagy Péterre számíthatok, és január 22-ig még egy játékost hívhatok be, aki várhatóan Szintai Dávid lesz" - mondta az MTI kérdésére.

A kapitány hozzáfűzte, a németek hat-hét top 100-as játékosra építhetnek, s várhatóan Alexander Zverev és Philipp Kohlschreiber is ott lesz soraikban.

"Nagy szükség lenne Marcira, mert vele ütőképesebb a csapat, de persze úgy sem mi lennénk az esélyesek" - fejtette ki.

Ősszel Fucsovics és Babos azt közölte, hogy nem kívánnak együttműködni a szövetséggel, mindaddig nem adják a nevüket egyetlen az MTSZ-hez köthető eseményhez, versenyhez, amíg a szövetség működésében nem lesznek jelentős változások, a vezetőség nem változtat a játékosokhoz való viszonyán és jelenlegi szakmai koncepcióján.

A múlt szombati megerősítő nyilatkozat értelmében a magyar Davis Kupa-válogatott Fucsovics nélkül utazik Frankfurtba a németek elleni, február 1-jén és 2-án sorra kerülő selejtezőre, amelynek győztese részt vehet novemberben a 18 csapatos DK-döntőben. A Fed Kupában a magyarok - Babos távollétében - az euro-afrikai zóna I-es csoport februári tornáján az angliai Bath-ban lesznek érdekeltek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!