A váci női kézicsapat nem tudja fizetni a megemelt bérleti díjat

Sport, 2020.05.29

A Vác női kézilabdacsapata új otthont keres magának, mivel az önkormányzat által 60 százalékkal megemelt bérleti díjat nem tudja kifizetni a Városi Sportcsarnokra. Az önkormányzat jelezte: továbbra is fontosnak tartja a támogatást, ennek érdekében jövő hétre tárgyalást kezdeményezett a csapat elnökével.

A klub pénteken közleményben tudatta, hogy csütörtökön kapott hivatalos értesítést a nagy mértékű emelésről.

"A kézhez kapott 60 százalékkal emelt árak, és az egyéb kiegészítő szolgáltatások és helyiségek bérleti díj emelkedését jelen állás szerint egyesületünk nem tudja majd finanszírozni, hiszen ezekkel a plusz költségekkel nem terveztünk az előttünk álló idényre" - olvasható a klub honlapján. - "Számunkra teljesen megdöbbentő és elfogadhatatlan, az elmúlt években egyesületünk által teljesen felújított Városi Sportcsarnok (tető héjazat cseréje, nyílászárók cseréje, sportpadló cseréje, eredményjelző cseréje, öltöző felújítás, világítás cseréje, kiszolgáló helyiségek légkondicionálásának beruházása) bérleti díjának ezen mértékű váratlan megemelése."

A klub tájékoztatásában arra is kitért, hogy amíg más Pest megyei csapatoknál a többszáz milliós önkormányzati támogatás kevésnek számít, Vácon "folyamatosan csak az lehet a kérdés, hogy 10 vagy 20 millió forinttal járulunk hozzá a város költségvetéséhez, a bérleti díjak befizetésével".

A váciak arra is felhívják a figyelmet, hogy a koronavírus-járvány miatt több támogató is elhagyta a klubot, így nem látnak esélyt a díj megfizetésére.

"Nincs más választásunk, mint más helyszínt keresni a mérkőzéseink és edzéseink lebonyolítására, ahol kedvezőbb lehetőségek mellett tudnánk szerepelni, és lehet, hogy még értékelnék is, hogy egy nemzetközi kupainduló csapat játszik a csarnokban" - zárta közleményét az egyesület.

A váci önkormányzat honlapján megjelent közleményében kiemelte: továbbra is fontosnak tartja a női kézilabdacsapat támogatását, ennek érdekében "jövő hétre tárgyalást kezdeményezett a csapat elnökével, amelyen egyeztetik a csapat további támogatási igényeit". Hozzátették: bíznak abban, hogy "az immár több mint két évtizede az élvonalban remeklő női kézilabda egyesület továbbra is a sportszerető váci közönség örömére folytatja munkáját".

Közölték: folyamatosan együttműködnek a helyi sportegyesületekkel, és a mindenkori pénzügyi lehetőségeikhez mérten támogatják elsősorban az utánpótlás nevelést, másodsorban a profi sportot. A sportcsarnok 2013-ban megállapított bérleti díja 15 000 Ft/óra volt, melyet múlt héten 12 000 forintra csökkentett az önkormányzat. Kiemelték: ez az összeg jelentősen elmarad az önköltségi ártól és megegyezik, vagy alatta marad más települési sportcsarnokok bérleti díjához képest. A VNKSE kérése alapján jelenleg 50 százalékos kedvezménnyel használják az egyesület csapatai a létesítményt.

Hangsúlyozták: az önkormányzat több csarnokberuházás esetében biztosította a TAO-pályázat önrészét, amikor azt a klub igényelte. Egy, a korábbi városvezetés által nem támogatott kérelem után már a mostani városvezetés a női kézilabda klub közel 9 millió forintos díjhátralékát is elengedte, a klub pedig az önkormányzati tulajdonú létesítmény számára TAO-s felújítási forrásokat tudott biztosítani. A város kézilabdasport iránti elkötelezettségét jellemzi, hogy a Dunakanyar Kézilabda Akadémia úgy jöhetett létre, hogy a szükséges területet 99 évre ingyenesen bocsátotta rendelkezésre a város. A folyó beruházáshoz intézett kérést az önkormányzat soron kívül kezelte.

Kiemelték továbbá, hogy azért is érthetetlen számukra a klub éles hangú közleménye, mert az egyesületek az utánpótláscsapatok bérleti díját el tudják számolni a TAO támogatási rendszerben, így a TAO-n kívüli szponzorok esetleges elmaradása nem érinti ezen bérleti díj kifizetéseket.

A váciak az ötödik helyen álltak az NB I-ben, amikor a járvány miatt félbeszakadtak a küzdelmek, melyeket lezártnak tekint a magyar szövetség.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!