A vitorlázó Gyapjas testvérek szerint gyorsan visszajön majd a jó forma

Sport, 2020.05.03

Kifejezetten jó formában voltak a koronavírus-járvány kirobbanásakor a 470-es hajóosztályban vitorlázó Gyapjas testvérek, Balázs és Zsombor, akik úgy vélik, hamar vissza tudnak majd kapaszkodni erre a szintre, ha ismét vízre szállhatnak.

A tokiói olimpiára még nincs kvótája a párosnak, melynek erre már csak egyetlen lehetősége lesz, az viszont kérdés, hogy mikor. A 24 éves Balázs és két évvel fiatalabb öccse vasárnap az M1 aktuális csatornának elmondta, hogy a kvóta megszerzése a fő cél számukra, ezért dolgoznak jelenleg is annak ellenére, hogy vízen még nem tréningezhettek.

"Szerencsére otthon a kondit meg tudjuk oldani, elég jó konditeremmel tudunk operálni, és napi szinten megy a bringázás. Ami hiányzik, az a vizes edzés" - mondta Balázs, majd Zsombor jelezte, hogy szinte minden vetélytársuknál hasonló a helyzet, így nem igazán jelent hátrányt a vizes tréningek elmaradása. "Ahogy látjuk, a csapatok legalább 90 százaléka, de még több is, egyáltalán nem mehet vízre. Nem mi vagyunk az egyedüliek, akik a vízi edzést elveszítettük."

A viadalok újraindulását követően a legnehezebben a versenyrutint lehet majd újra megszerezni, így az első regattákon szerintük egy kicsit gyengébbek lesznek a versenyek.

A fivérek a tokiói kvótaszerzésről is beszéltek. Mint mondták, kiváló formában voltak a korlátozások bevezetésekor, s ha ezt a formát vissza tudják majd hozni a kvalifikációs versenyre, akkor megszerezhetik az indulási jogot.

"Miamiban voltunk három versenyen, ott egyértelműen látszott, hogy gyengébb szélben, közép szélig nagyon gyorsak vagyunk. Abban a kvótával még nem rendelkező országok között mi vagyunk a legjobbak" - mondta Gyapjas Balázs, aki azt elismerte, hogy nagy szélben nem elég gyorsak még.

Az utolsó kvótaszerző viadal a genovai világkupa lett volna április 11-től Gyapjasék számára, amit viszont nem lehetett megtartani, és még kérdéses, mikor és hol rendezik majd meg. Gyapjasék elmondták, hogy ha ez a vk jövőre tolódik, akkor addig még egy új hajót is be kell szerezniük Új-Zélandról.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!