A vívók már elkezdték a felkészülést, októberben rendezhetik a felnőtt Eb-t

Sport, 2021.09.02

A nemzetközi vívóéletben még csak versenynaptár-tervezet állt össze, ám a Magyar Vívó Szövetség igyekszik aktívan kivenni a részét minden feladatból.  

"Nehéz időszak előtt áll a sportágunk, mert nemzetközi szinten egyelőre csak versenynaptár-tervezet létezik, ugyanis az eredetileg szeptemberre és októberre kiírt események sokaságát elhalasztották vagy törölték" - nyilatkozta az MTI-nek Tamás Henriette, a Magyar Vívószövetség főtitkára.

Hozzátette, a hátralévő legrangosabb viadallal, a felnőtt Európa-bajnoksággal kapcsolatban még csak igazolás érkezett az európai szövetségtől és a rendezőktől is, mely szerint Plovdiv októberben kész otthont adni az eseménynek, vagyis jelen állás szerint megrendezik a kontinensbajnokságot.

A sportvezető arról is beszélt, hogy a hazai vívóélet már beindult, zajlanak a különböző fegyvernemek utánpótlás-edzőtáborai. A felnőtteknél a kardozók és a tőrözők még pihennek, viszont a párbajtőrözők megkezdték a felkészülést.

"A hazai versenyrendszert szeretnénk szeptember végén, október elején beindítani, a versenynaptárt a következő elnökségi ülésen tárgyaljuk majd meg. A nemzetközi vívóéletből továbbra is aktívan kivesszük a részünket, a hónap végén megrendezzük a nemzetközi versenybíró-képzést, október elején pedig a hagyományos kadett párbajtőr-körversennyel indítjuk az új idényt" - mondta a tervekről Tamás Henriette.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!