AIPS: Csisztu Zsuzsa a világszövetség, Szöllősi György az európai szövetség alelnöke lett

Sport, 2022.10.05

A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) római tisztújító kongresszusán alelnöknek választotta Csisztu Zsuzsát, a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) alelnökét.

Az MSÚSZ közösségi oldalának szerdai beszámolója kiemeli, hogy Csisztut a legmagasabb szavazatszámmal, a lehetséges 102-ből 96 vokssal választották meg.

Mint írják, az AIPS 1924 óta íródó történetében 1944 óta nem töltötte be magyar ezt a pozíciót, Csisztu Zsuzsa az első, aki kiérdemelte a magyar sportújságírók közül. Korábban Vadas Gyula és Mamusich Mihály volt alelnök a szervezetben, és hasonlóan magas tisztséget viselt főtitkárként 1989 és 1992 között Gyulai István.

"Nagyon nagy megtiszteltetésnek és a nemzetközi sportújságíró-világtól kapott hatalmas szakmai elismerésnek érzem, hogy az öt pályázó alelnökjelölt közül engem választott meg legtöbb szavazattal az AIPS globális közössége. Harminc év sportújságírói munkája nyugszik ebben a sikerben és nagyon örülök, hogy az AIPS alelnökeként a jövőben világszinten is az eddigihez hasonló energiával és elkötelezettséggel képviselhetem a hivatásunkat a nemzetközi közösségben, és segíthetem a legjobb tudásom szerint a magyar sportújságírás és a magyar sportdiplomácia ügyét a globális szintéren" - mondta Csisztu Zsuzsa.

A megválasztott Csisztu mellett az MSÚSZ elnöke, Szöllősi György megtartotta eddigi pozícióját: Charles Camenzuli elnök javaslatát a végrehajtó bizottság egyhangú döntéssel elfogadta, ami azt jelenti, hogy 2026-ig a posztot 2019 óta betöltő Szöllősi lesz az AIPS Europe egyetlen alelnöke.

"Amikor öt éve bekapcsolódtunk az AIPS vezető testületeinek munkájába, kijelentettük, hogy a régi magyar sportújságírók nyomdokaiba kívánunk lépni. Azóta rendeztünk regionális, európai és világkongresszust, valamint AIPS Sportmédia-díjátadó gálát, továbbá elnyertük az alelnöki megbízatást a kontinentális és a globális szövetségben is. Gratulálok Gianni Merlo és Charles Camenzuli elnök uraknak, Csisztu Zsuzsa alelnök asszonynak a megválasztásukhoz, köszönjük a magyar és a többi, csaknem száz nemzeti sportújságíró-szövetség támogatását" - nyilatkozta Szöllősi György, aki 2015 óta vezeti az MSÚSZ-t, 2017-ben lett az AIPS Europe vezetőségének tagja, 2019-ben alelnöke.

A kongresszus ötödik ciklusra is elnöknek választotta az egyedüli jelöltként induló olasz Gianni Merlót.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!