Alapításának 113. évfordulóját ünnepli a DVTK

Sport, 2023.02.06

A "születésnapos" DVTK külön ünnepséget nem szervez, de hétfőn (ma) este, a Merkantil Bank Ligában éllovas labdarúgócsapat Tiszakécske elleni hazai bajnoki összecsapása előtt megemlékezik alapításának 113. évfordulójáról.

A Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Körének közleménye szerint az egyesület a nehéz gazdasági helyzetre tekintettel nem szervez külön színpadi programokat, de a Diósgyőri Szurkolói Koordinációs Irodával egyeztetve és az Ultras Diósgyőrrel együtt "méltóképpen" ünnepli majd meg a mérkőzésen a születésnapot.

A DVTK-t 1910. február 6-án néhány diósgyőri fiatal alapította meg a Diósgyőri Vasgyár munkástermében, ahol hetvenfős tagság részvételével tartotta meg alakuló ülését. A klub első elnökének Vanger Vilmost kérték fel, és ekkor döntöttek arról, hogy a klub hivatalos színe a piros-fehér lesz.

A közlemény kitér rá, hogy a klub immár 25 szakosztállyal működik, továbbra is sikeresen.

"A nehéz gazdasági környezet ellenére a DVTK háttere stabil, az infrastruktúra az elmúlt években fantasztikus ütemben fejlődött, kiemelt sportegyesület lettünk, mára pedig közel 3000 felnőtt és utánpótlás korú sportolóval ismét a DVTK lett a legnagyobb vidéki egyesület. Talán elmondhatjuk azt, hogy a DVTK alapítói büszkék lennének arra, hogy az elmúlt évtizedek klubvezetői, sportolói és szurkolói közösen hová jutottak el" - idézte a közlemény Világi Pétert, a DVTK kommunikációs és marketing igazgatóját.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!