Asztalitenisz-vb - Pótáék, Madarászék és Ecsekiék a 32 között párosban

Sport, 2019.04.22

Az öt egynemű magyar páros közül három győzött a főtábla hétfő esti első fordulójában, s jutott be ezzel a legjobb 32 közé a budapesti asztalitenisz-világbajnokságon.

Póta Georgina és svéd játékostársa, Matilda Ekholm azzal a szingapúri párossal csapott össze a nyitókörben, amely a selejtezőben Bálint Bernadettet és Nagyváradi Mercédeszt búcsúztatta. Az első szettben még szenvedett a hazai közönség által támogatott, tizedik helyen kiemelt kettős, de aztán a folytatásban érvényesítve a papírformát, öt játszmában nyert.

"Nem tudom, mi történt az első szettben, nem +lazáztuk el+, az biztos. A folytatásban aztán változtattunk a taktikán, onnantól kezdve minden rendben volt. Párosban nem szoktam izgulni, most sem tettem, és az is megnyugtatott, hogy Matilda egy vegyes páros meccsről érkezett, így nem kellett szoknia a légkört" - mondta Póta Georgina, akinek ez volt az első mérkőzése a vb-n. A magyar, svéd kettős a keddi második fordulóban a 24. helyen kiemelt Li Jie, Li Qian holland, lengyel duóval találkozik majd.

Madarász Dóra és Pergel Szandra párosa, melyet a 13. helyen emeltek ki, egy észt, osztrák riválissal kezdett. Az első két szettet simán hozták is a magyarok, ezután azonban fordított az ellenfél, és végül Madarászéknak nagyot kellett küzdeniük azért, hogy ne essenek ki korán. A folytatásban a 28. kiemelt francia Pauline Chasselin és Laura Gasnier lesz az ellenfelük.

A férfiaknál reálisan csak az ötödikként rangsorolt Ecseki Nándor, Szudi Ádám párosnak volt esélye a továbbjutásra, a másik két duónak jóval erősebb ellenfél jutott. Szudiék is megszenvedtek argentin vetélytársukkal, 1-2 után egyenlíteniük kellett, de végül megakadályozták, hogy meglepetés szülessen, s továbbléptek a 32 közé. A következő ellenfelük várhatóan egy brazil kettős lesz.

Az egyaránt a selejtezőből feljutott Lakatos Tamás és Majoros Bence, valamint András Csaba és Juhász Patrik szettnyerés nélkül maradt alul az első helyen kiemelt japán Morizono Maszataka, Osima Juja, illetve a hatodikként rangsorolt tajvani Csen Csien-an, Csuang Csi-jüan duóval szemben. A két ifjúsági korú játékos, András és Juhász számára ezzel véget ért a vb, miután egyesben már korábban búcsúztak.

Eredmények:

főtábla:

női páros, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Póta Georgina, Matilda Ekholm (magyar, svéd, 10.) - Koi Zsuj-hszüan, Vong Hszin-zsu (szingapúri) 4-1 (-11, 8, 7, 2, 4)
Madarász Dóra, Pergel Szandra (13.)-Airi Aavameri, Karoline Mischek (észt, osztrák) 4-3 (7, 3, -4, -3, -10, 10, 4)

férfi páros, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Ecseki Nándor, Szudi Ádám (5.)-Gaston Alto, Horacio Cifuentes (argentin) 4-2 (7, -8, -8, 4, 5, 7)
Morizono Maszataka, Osima Juja (japán, 1.)-Lakatos Tamás, Majoros Bence 4-0 (7, 6, 7, 4)
Csen Csien-an, Csuang Csi-jüan (tajvani, 6.)-András Csaba, Juhász Patrik 4-0 (6, 7, 4, 4)


később:

vegyes páros, 2. forduló (a 16 közé jutásért):
Majoros Bence, Bálint Bernadett - Ho Kvan-kit, Li Ho-csing (hongkongi, 8.) 20.45
Szudi Ádám, Pergel Szandra (13.)-Kanak Jha, Yue Wu (amerikai, 17.) 20.45


korábban:

vegyes páros, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Majoros Bence, Bálint Bernadett-Aleksandar Karakasevic, Izabela Lupulesku (szerb, 25.) 4-3 (-6, 9, 10, 8, -6, -10, 9)
Szudi Ádám, Pergel Szandra (13.)-Tobias Rasmussen, Stefanie Christensen (dán) 4-1 (8, 9, -8, 8, 6)
Fan Csen-tung, Ting Ning (kínai)-Ecseki Nándor, Madarász Dóra (30.) 4-1 (1, 7, -5, 6, 5)


korábban:

selejtező:

férfi páros:

1. forduló:
András Csaba, Juhász Patrik-Lars Posch, Lionel Weber (svájci) 3-1 (-5, 8, 9, 5)

A Lakatos Tamás, Majoros Bence kettős erőnyerő volt az első fordulóban.

2. forduló (a 64-es főtáblára jutásért):
András Csaba, Juhász Patrik-Muhamad Asraf Haiqal, Chee Feng Leong (malajziai) 3-2 (5, 7, -9, -7, 9)
Lakatos Tamás, Majoros Bence-Asim Qureshi, Faizan Zahoor (pakisztáni) 3-0 (7, 6, 3)

A győztesek feljutottak a 64-es főtáblára.

női páros:

a 64-es főtáblára jutásért:
Koi Zsuj-hszüan, Vong Hszin-zsu (szingapúri) - Bálint Bernadett, Nagyváradi Mercédesz 3-2 (9, -6, 5, -8, 10)

A győztes jutott fel a 64-es főtáblára.

férfi egyes:
23. csoport: Majoros Bence-Matteo Mutti (olasz) 4-1 (-9, 4, 6, 4, 7)
28. csoport: Ecseki Nándor-Javen Choong (malajziai) 4-1 (-9, 3, 9, 6, 8)
41. csoport: Lakatos Tamás-Akhilen Yogarajah (mauritiusi) 4-0 (5, 10, 6, 6)
42. csoport: Szudi Ádám-Cecilio Correa (venezuelai) 4-0 (4, 3, 5, 6)

Mind a négy magyar megnyerte csoportját és feljutott a 128-as főtáblára. Juhász Patrik és András Csaba kiesett.

női egyes:
45. csoport: Fehér Orsolya-Melissa Tapper (ausztrál) 4-2 (8, 7, -11, 3, -5, 7)
46. csoport: Bálint Bernadett-Celine Reust (svájci) 4-0 (7, 5, 7, 3)
47. csoport: Hartbrich Leonie-Masid Asztari (iráni) 4-3 (-9, 9, -7, 6, -6, 8, 7)

Mindhárom magyar csoportgyőztesként a főtáblára jutott.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!