Átadták a gyáli sportcsarnokot

Sport, 2019.09.28

Átadták Gyálon a város új sportcsarnokát a hozzá tartozó 22 szobás szállodakomplexummal együtt.

A létesítményben délelőttönként iskolai testnevelési órákat, délutánonként pedig a városban működő sportegyesületek edzéseit tartják - közölte a szombati ünnepségről az M1 aktuális csatorna.

A csaknem hárommilliárd forintos beruházást az állam 800 millió forinttal támogatta.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár úgy fogalmazott, hogy a kormányzat igent mondott a város kérésére, és rendelkezésre bocsátotta a beruházáshoz szükséges forrásokat.

"Öröm látni, hogy az alapkő letételét követően másfél évvel már el is készült ez a gyönyörű szép, minden igényt kielégítő csarnok" - mondta.

Az államtitkár köszönetet mondott a tervezőknek és a kivitelezőknek, valamint az önkormányzatnak a támogató segítségért.

"Ez példaként szolgálhat más településeknek is, mert nem csupán álmodoztak róla, de meg is valósították" - emelte ki, hozzátéve, hogy az építkezés gyorsan és kitűnően valósult meg helyi vállalkozók közreműködésével.

"A város vezetésével teljes mértékben egyetértünk abban, hogy a sportnál nincs jobb nevelő hatás, és nincs semmi más, amivel megőrizhetjük és megtarthatjuk egészségünket. A sport ugyanis formálja a fizikumot, rendben tartja a keringési rendszert, de az életszemléletünket is, és az értékrendünket is rendben tartja. És ami a legfontosabb, a sportnál nincs nagyobb közösségteremtő erő" - mondta Szabó Tünde.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!