Atlétikai Eb - Kerekes és Kozák kiesett a 100 m gát elődöntőjében

Sport, 2018.08.09

Kerekes Gréta és Kozák Luca sem jutott döntőbe 100 m gáton a berlini atlétikai Európa-bajnokság csütörtöki napján.

A három elődöntőből az első két helyezettek mellett a további két leggyorsabb jutott be a 21.50-kor kezdődő fináléba. Kerekes Gréta, aki szerdán harmadikként jutott tovább előfutamából, 13.23 mp-cel hetedikként ért célba.

"Lehetett volna jobb, sajnos a 2. és 3. gát között csaknem összeakadt a lábam" - nyilatkozott a 12.95-ös egyéni csúccsal rendelkező futó. - "Bevallom, vannak mentális dolgok, amelyek némileg elterelték a figyelmem, de örülök, hogy jobb eredményt értem el, mint két éve, Amszterdamban. Ezt tanulópénznek veszem, s erősebben megyek haza."

Kozák Luca most mutatkozott be az Eb-n, mivel 12.86 mp-es idei egyéni csúcsával nyolcadik kiemeltként rögtön az elődöntőbe került. Remekül rajtolt és jól is tartotta magát, de az utolsó előtti gátnál hibázott. Ezzel együtt 12.96 mp-cel az ötödik helyen ért célba, s alig maradt le a továbbjutó helyről.

"Az emelő lában nem elég gyors, ilyen az egész szezonom, végig rugdosom a gátakat" - mondta a debreceni atléta. - "De így is jó időt értem el, itt vagyok 22 évesen, akik az élmezőnyben vannak, tapasztaltabbak nálam." Kozák hozzátette, nehéz volt, hogy kiemeltként az elődöntőben volt az első futása.

A két debreceni gátas számára nem ért véget az Eb, vasárnap a 4x100-as váltóban érdekeltek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!