Atlétikai ob - Több mint 400 induló a háromnapos versenyen - ELŐZETES

Sport, 2022.06.23

Az Európa-bajnoki szintteljesítés és a világbajnoki felkészülés áll a középpontban az érmek és eredmények mellett a pénteken kezdődő 127. atlétikai országos bajnokságon.

A budapesti Lantos Mihály Sportközpontban sorra kerülő háromnapos versenyre 38 számban közel 440-en neveztek - a magyar szövetség (MASZ) tájékoztatása szerint.

Scheidler Géza sportszakmai igazgató az MTI-nek kiemelte, fontos állomás az ob az Eb szintteljesítés szempontjából is.

"Jól áll a csapat, jobbak a mutatók, mint előzetesen terveztük" - nyilatkozott a szakember. Hozzátette, jelen állás szerint 37 atléta indulhat Münchenben, közülük 13-nak van szintje, így ők tekinthetők biztos utazónak. A többiek ranglistás helyezésükkel lehetnek ott, de itt a helyzet folyamatosan változik, és a hetekben kerül sor más országokban is az országos bajnokságokra.

Az augusztus 11. és 21. közötti multisport Eb keretében rendezendő kontinensbajnokságot megelőzi a július 17-én rajtoló világbajnokság az Egyesült Államokban. Scheidler Géza emlékeztetett, hogy a eugene-i vb-re eleve kis létszámú csapat utazott volna.

"A mostani helyzet szerint a hétpróbázó Krizsán Xénia és a kalapácsvető Halász Bence részvétele biztos" - hangsúlyozta.

A vb- és Eb-bronzérmes Halász Bence számára a világbajnokság előtt az ob lesz az utolsó állomás. A 24 éves kalapácsvető idén 79,29 méterig jutott, egyéni csúcsával viszont csak 12 centiméterre van a 80 méteres határtól, amelyet akár az ob-n megdobhat. Ehhez külön motivációt jelenthet számára, hogy mestere, Németh Zsolt kijelentette, addig növeszti szakállát, míg Halász el nem éri a 80 méter vagy Gyurátz Réka meg nem dönti az országos csúcsot.

A sportszakmai igazgató szerint az ob-n remek verseny várható 100 méteren a nőknél és a férfiaknál is, de érdekes párharcokat hozhat többek között a 110 m gát - bár Szűcs Valdó sérülés miatt nem indul -, a 100 m gát, vagy a férfi 800 és 1500 méter, illetve a női távolugrás is.

Az ob pénteken 12.55 órakor rajtol, szombaton 11.30-kor, vasárnap pedig 15 órakor kezdődnek a versenyek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!