Atlétikai vb - Kenyáé az első arany

Sport, 2019.09.28

A kenyai Ruth Chepngetich nyerte a női maratont a dohai atlétikai világbajnokságon szombaton hajnalban.

A vb első éremosztó számában a mezőny 30 fokos melegben, 73 százalékos páratartalom mellett rajtolt el a tengerpart melletti Corniche sétányon. A Doha egyik látványosságának számító rész ad otthont majd a gyalogló számoknak is.

A szokatlan, éjféli időpont és a nagy meleg miatt kiugróan jó időeredményekre nem lehetett számítani, sőt felmerült, hogy a világbajnokságok leglassabb maratonija lesz a mostani. Az eddigi negatív rekordot az oszakai vb tartotta, amikor a kenyai Catherina Nderebának hasonló körülmények között 2:30:37 órás idő is elégnek bizonyult a győzelemhez, ezúttal pedig 2:32:43 óra.

A 68 induló közül hamar az élre álltak az esélyesek, a kenyaiak és a kenyaiból izraelivé lett Lonah Salpeter, valamint a szintén kenyainak született, a két évvel ezelőtti vb-n bahraini színekben diadalmaskodó Rose Chelimo. A hatos élbolyból a kenyaiak és a címvédő Chelimo 25 kilométertől fokozták a tempót. Az utolsó tíz kilométerre Chelimótól átvette a vezetést a kenyai Ruth Chepngetich, aki idén januárban 2:17:08 órával minden idők harmadik leggyorsabb női maratonját teljesítette. Egy 3:19 perces kilométerrel ellépett Chelimótól, a 40. kilométernél már fél perc volt az előnye. A 25 éves futó végül biztosan győzött, és első nagy világversenyét nyerte.

A harmadik helyért a namíbiai Helalia Johannes és a kétszeres világbajnok, 40 éves kenyai Edna Kiplagat harcolt, előbbi a hajrában gyorsabbnak bizonyult.

Kenya tizedik vb-érmét szerezte ebben a számban, az ötödik aranyat.


Női maraton, világbajnok:

-----------------------------------

Ruth Chepngetich (Kenya) 2:32:43 óra
2. Rose Chelimo (Bahrain) 2:33:46
3. Helalia Johannes (Namíbia) 2:34:15
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!