Atlétikai vb - Krizsán nem folytatja a hétpróbát

Sport, 2022.07.18

A hétpróbázó Krizsán Xénia nulla pontos távolugrása után és kisebb sérülése miatt nem folytatja szereplését a eugene-i szabadtéri atlétikai világbajnokságon.

Az MTK Budapest 29 éves versenyzője hétfőn az első számban mindhárom kísérletére belépett, és az M4 Sportnak azt mondta, ezek után nem kockáztat egy esetleges komolyabb sérülést, így nem folytatja a viadalt.

"Bár folytathatnám a vb-t, a vasárnapi magasugrás közben meghúztam a közelítőizmomat, és mivel a gerelyhajításnál ez fontos, nem akarok kockáztatni az egy hónap múlva kezdődő Európa-bajnokság előtt" - fogalmazott Krizsán.

A hétpróbázó elmondta, az elrontott távolugrás ellenére is rengeteget tanult, tudja, hogy a müncheni kontinensviadalig hátralévő időben a technikai edzésekre, a finomításra kell ráfeküdniük.

"Fizikálisan és mentálisan is jó formában vagyok, de a távolugrást elrontottam. Remélem, ezt is visszaadja majd az élet, és egyszer belőlem is kijön egy világversenyen az, ami bennem van" - fogalmazott az atléta.

A távolugrás kapcsán megjegyezte, vélhetően a bemelegítést rontotta el, mert bár ott jól jött ki a nekifutása végén a deszka, az első kísérletére mégis belépett háromnegyed lábfejjel, majd a második előtt hiába indult hátrébbról, ugyanúgy rossz volt a lécfogása.

"Valószínűleg kicsit lépkedős volt a futás, emiatt léphettem be. A harmadik kísérlet előtt aztán már végiggondoltam, mennyit edzettem és miért utaztam ennyit" - nyilatkozta elcsukló hangon Krizsán Xénia, aki így 3661 ponttal a 15., utolsó helyen zár.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!