Australian Open - Fucsovics nagy csatában jutott tovább

Sport, 2023.01.16

Fucsovics Márton több mint négyórás küzdelemben továbbjutott a második fordulóba az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A világranglistán 78. játékos az argentin Federico Coriával (76.) szállt szembe, kettejük korábbi egyetlen találkozóját a magyar nyerte a 2017-es vicenzai chellenger-versenyen.

A 30 éves Fucsovics élete hatodik AO-főtábláján szerepel, ahol eddigi legjobb eredményeként kétszer is nyolcaddöntőt játszott Roger Federerrel. Jó előjelnek számított, hogy bő egy hete megnyerte a canberrai challenger-tornát, mint ahogy az is, hogy a dél-amerikai ellenfél eddig kétszeri nekifutásra sem tudott mérkőzést nyerni a legjobbak között Melbourne-ben.

Második összecsapásuk egy-egy brékkel indult, majd a nyíregyházi játékos 4:5-nél ismét elvesztette az adogatását, ami a szettjébe került. A folytatásban a 2004-es Roland Garroson döntős Guillermo Coria öccse 3:0-ra meglépett, de Fucsovics utolérte őt, 4:4-nél brékelt, majd ötödik játszmalabdáját értékesítve kiszerválta a szettet.

A meccs harmadik órájában rajtoló harmadik felvonásban a franciák elleni, februári selejtezőre készülő magyar Davis Kupa-válogatott vezére 1:2-nél elbukta az adogatását, majd 2:5-nél is, így 2 óra 35 percnél jöhetett a negyedik játszma.

Ebben az MTK játékosa 0:2-ről egyenlített, az ötödik gém pedig 15 (!) labdamenetet hozott. A szettet lezáró rövidítésben 6-6-nál az argentin két pontra volt a diadaltól, de azok Fucsovics neve mellé kerültek, aki 3 óra 40 percnél ismét kiegyenlített.

Az utolsó játszmában 1:0-nál Coria ápolást kért, majd elbukta az adogatását (3:0), ez a brékelőny pedig megmaradt, sőt, 5:2-nél sikerült hetedszer is elvenni a rivális szerváját, és ezzel lezárni az összecsapást, amely 4 óra 14 percig tartott.

Fucsovics - aki tavaly a nyitókörben búcsúzott az Australian Openen - a 64 között a dél-afrikai Lloyd Harrisszel (186.) találkozik, aki csaknem négyórás meccsen, 17 ászt ütve verte meg a 17. kiemelt olasz Lorenzo Musettit (19.) 6:4, 6:1, 6:7 (0-7), 2:6, 7:6 (10-4)-re. Fucsovics és Harris eddig ötször találkozott, s a magyar 3-2-re vezet a párharcukban.

Ami a párosok szerdán rajtoló küzdelmeit illeti, a nőknél Babos Tímea és a francia Kristina Mladenovic kétszeres AO-bajnok duója az első fordulóban éppen Udvardy Pannával és a spanyol Aliona Bolsovával csap majd össze, Bondár Anna a belga Greet Minnennel az oldalán indul, Gálfi Dalma partnere pedig az amerikai Bernarda Pera lesz.

Eredmények:

1. forduló (a 64 közé jutásért):

-------------------------------
Fucsovics Márton-Federico Coria (argentin) 4:6, 7:5, 2:6, 7:6 (8-6), 6:2



korábban:

nők:
Camila Osorio (kolumbiai)-Udvardy Panna 6:4, 6:1
Bondár Anna-Ana Bogdan (román) 6:2, 2:6, 6:3
Cseng Csin-ven (kínai, 29.) - Gálfi Dalma 6:0, 6:2
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!